Belföld

Jöttek, mert kellett – megszólalnak az osztrák „katasztrófaturisták”

Az osztrák autópálya-kezelő szerint magától értetődő volt, hogy segítséget küldenek a bajba jutott szomszédnak.

„Lehet, hogy az osztrák csapatok csak katasztrófaturistának jöttek” – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője, Tóth Ferenc az ATV-nek, azzal kapcsolatban, hogy a segítségül hívott osztrák csapatok vezetője is szervezetlenséget tapasztalt a magyar hatóságok részéről.

Lapunk megkérdezte erről az osztrák autópálya-kezelőt, az ASFINAG-ot, amely március 15-én először öt, majd további négy hókotrót és 18 főnyi személyzetet állított készenlétbe és küldött Magyarországra a rendkívüli hóhelyzet miatt.


Fotó: MTI / Krizsán Csaba

Christoph Pollinger, az ASFINAG sajtóreferense kérdésünkre elmondta, osztrák autópálya-kezelőként nem kívánják értékelni a magyar hatóságok munkáját és intézkedéseit sem. Hozzátette, magától értetődő volt, hogy Ausztria – mivel nem volt égető szüksége a járművekre – azonnal az akut időjárási helyzettől szenvedő szomszédja segítségére siet.

Arra a kérdésre, hogy fel lehet-e készülni az olyan rendkívüli körülményekre, mint amilyeneket az ünnepi hétvégén tapasztalhattunk, Christoph Pollinger elmondta, az osztrák autópálya-kezelő már hónapokkal a téli szezon előtt alaposan és lelkiismeretesen felkészül minden lehetséges időjárási körülményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik