Belföld

Június végére átírják a határokat

szavazas(1)(960x640)(1).jpg (szavazás, parlamenti választások, voks)
szavazas(1)(960x640)(1).jpg (szavazás, parlamenti választások, voks)

A parlament kedden a választójogi törvény módosításával úgy döntött, hogy ez év június 30-áig változtathat az egyéni választókerületek határain.

A törvénymódosítást a kereszténydemokrata Vejkey Imre kezdeményezte azért, hogy még a 2014-es parlamenti választás előtt korrigálni lehessen a körzethatárokat. Arra hivatkozott, hogy az Országgyűlés a választási eljárási törvény részeként tavaly év végén módosította ugyan az egy évvel korábban elfogadott választókerületi felosztást, a jogszabály azonban az Alkotmánybíróság döntése miatt még nem lépett hatályba.

A választójogi törvény viszont eddig úgy rendelkezett, hogy az országgyűlési választást megelőző év – jelen esetben 2013 – kezdete és a voksolás napja között már nem lehet módosítani az egyéni választókerületi beosztást. Vejkey Imre ezen változtatott volna úgy, hogy a Ház a választásokig hátralévő időszakban bármikor elvégezhesse a szükségesnek tartott módosításokat.

Az ellenzék a vitában azt kifogásolta, hogy a módosítással a kormányoldal arra teremtene lehetőséget, hogy politikai érdekeinek megfelelően akár kevéssel a választás előtt is megváltoztathassa a körzetbeosztást.

A Ház végül nem az eredeti javaslatot fogadta el, hanem a fideszes Vas Imre módosító javaslatával kiegészítettet. Eszerint a választókerületek beosztását csak 2013. június 30-áig módosíthatja az Országgyűlés, azután viszont a 2014 tavaszi választásig már nem.

A törvényjavaslatot a kormánypártok támogatásával fogadta el a parlament, az MSZP és a Jobbik nemmel szavazott rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik