Gazdaság

MEDGYESSY ÚJRA BANKVEZÉR

Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter lett az Inter-Európa Bank (IEB) új elnöke, miután Bódy László a társaság hétfői rendkívüli közgyűlésén lemondott erről a posztjáról. A korábbi elnök ezentúl a hitelintézet felügyelő-bizottságában tevékenykedik majd. Medgyessyt egyébként az IEB fő tulajdonosa, az Instituto Bancario San Paolo javasolta az igazgatóságba. A részvényesek a közgyűlésen jóváhagyták az új alapszabályt, amelyben az eddigi B sorozatú részvényeket névlegesen is elsőbbségiekké változtatták. A bank idei első félévének konszolidált eredményeit tekintve a mérlegfőösszeg 129,6 milliárd forintot mutat, az adózás előtti eredmény pedig 1,3 milliárdot tesz ki. Pier Franco Rubatto vezérigazgató szerint a társaság harmadik negyedéves számaiban várhatóan már alaposan érződik majd az elmúlt hetek tőzsdei eseményeinek nem éppen kedvező hatása, ám az nem lesz befolyással a bank évek óta folytatott osztalékpolitikájára. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a soron következő közgyűlésen megváltoztatják a részvények jelenlegi 10 ezerforintos névértékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik