Belföld

Új nemzeti kerekasztalt alapítana az ellenzék

A nemzeti egység újjáteremtését nevezték a magyar demokratikus baloldal elsődleges céljának az MSZP által életre hívott ellenzéki egyeztetés résztvevői, akik választási sikerük esetén új nemzeti kerekasztalt hívnának létre Magyarország "nemzeti sorskérdéseinek" tisztázására.

A Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői pénteken nemzetpolitikai kérdésekben tartottak záró tárgyalást.

Az MSZP MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint ezen az eszmecserén született az a megállapodás, hogy egy választási győzelmet követően új nemzeti kerekasztalt alapítanak. Ezen a parlamenti demokrácia kereteit kiegészítendő a Magyar Tudományos Akadémia, a szellemi, kulturális és vallási élet meghatározó személyiségei, a szakszervezetek, a munkáltatói szervezetek, a jelentős társadalmi támogatottsággal bíró civil szervezetek, a hazai nemzeti és más kisebbségek, a külhoni magyarság legitim szervezetei kaphatnának helyet.

Az ellenzéki párt szerint a baloldal célja, hogy egy demokratikus, félelemmentes közéletet teremtsen, a nemzeti egység újjáteremtésére pedig azért van szükség, mert az elmúlt években a magyarság ügye vesztese lett a pártpolitikai csatározásoknak, az új kerekasztal-tárgyalások pedig megfelelő keretei lehetnének a különböző társadalmi csoportok szembenállásából fakadó történelmi sérelmek kibeszélésének, valamint a kölcsönös megértésnek, megbékélésnek.

Az MSZP szerint mindennek megvalósításához minimálisan a politikai ellenfelek tiszteletére és párbeszédre van szükség. Úgy látják, a tárgyaló feleknek vállalniuk kell például, hogy a magyar belpolitika küzdelmeit nem viszik határon túlra, az ott élők magyarországi választásokon való részvételét pedig szerintük tisztázni kell. Továbbá hangsúlyozzák, hogy államalkotó tényezőnek, a politikai nemzet részének kell tekinteni a magyarországi nemzeti kisebbségeket és ezt visszahelyezik az alkotmányos rendelkezések sorába.

A szocialista párt a magyarországi romák helyzetének megoldásáról azt írja, hogy az nemcsak a romák, hanem minden magyar állampolgár közös érdeke, annak partnerségen, a többségi társadalom és a kisebbség kölcsönös erőfeszítésein kell alapulnia. A magyarországi romák helyzete érdemben akkor javulhat, ha a magyar falvak népességeltartó ereje növekszik, és ha felszámolják a jelenlegi kormány “szegényellenes politikáját”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik