Gazdaság

Hatékonysági próba

Évente 150 ezer tonnányi kőolaj behozatalát lehet a jelenlegi energiahatékonysági programok révén megtakarítani. Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) számításai szerint ez egy esztendőben mintegy 6 petajoule – azaz hozzávetőleg 5 milliárd forint – megtakarítást jelent (az éves energiafogyasztás valamivel ezer petajoule fölött ingadozik). Mindehhez évente 8-10 milliárd forint beruházás szükséges. Amennyiben az elkövetkező 15-20 évben a terveknek megfelelően 190-300 petajoule energiát akar a magyar gazdaság megtakarítani, akkor 125-400 milliárd forintot kénytelen áldozni erre.

A kormány 1995 decemberében hozott határozatot az országos energiatakarékossági, illetve az energiahatékonyság növekedését elősegítő cselekvési programról. Ebben két évre előre rögzítették az e körbe tartozó feladatokat. Poós Miklós, az IKIM főosztályvezető-helyettese szerint legkevésbé az önkormányzatok energiagazdálkodásának javítása teljesült. Jóllehet tavaly elindult a kifejezetten az önkormányzatok energiahatékonysági beruházásait támogató kedvezményes hitelkonstrukció (az úgynevezett Energiahatékonysági Hitel Program), ezzel a tárca nem pipálta ki e témakört. A tavalyi 800 millió, illetve az idei egymilliárd forintos hitelkeret (amelynél a bankok nyújtotta kölcsönhöz 50 százalékos kamattámogatást ad a költségvetés) mellett nyár elején újabb program indul. Ennek keretében az – az unió Phare-programjának 760 ezer ecu-jéből – mintegy tucat, pályázaton kiválasztott önkormányzat energiagazdálkodását reformálnák meg, egyúttal modellt szolgáltatva a többiek számára is.

A főosztályvezető-helyettes véleményével, miszerint a cselekvési program többi eleme jócskán teljesült, az Energia Klub korántsem ért egyet. Úgy vélik, az ár- és tarifarendszer, mely ma Magyarországon az energiahatékonyság elősegítésének legfőbb eszköze lehetne, egyáltalán nem ösztönöz a csúcsidőn kívüli fogyasztásra, és az újabb tervezetek sem ebbe az irányba mutatnak. Az úgynevezett legkisebb költségre tervezés – a kormányhatározat másik eleme – ugyan formailag valóban kötelező lett, ám az éppen folyó (az ország energiastratégiáját az elkövetkező 10-15 évre bebetonozó) erőmű-építési tenderen nyoma sincs ennek. Ugyanígy, a megújuló energiaforrások elősegítését illetően is kétségeit fejezte ki az Energia Klub, ugyanis ez idáig nem született a Nyugat-Európában egyébként bevetthez hasonló pénzügyi támogatási rendszer.

Az immár lejárt cselekvési programot idővel bizonyára újabb feladatsor követi; ezt egyfelől megkívánja az energiapolitika végrehajtása, az ország klímaváltozás elkerülését célzó vállalásai, leginkább pedig az Európai Unió – vélekedett Poós Miklós. Addig pedig él, ugyancsak a Phare-program 100 millió forintjából, az IKIM lakossági energiahatékonysági kampánya. Emellett mintegy fél tucat hitelprogram (Figyelő, 1998/9. szám) igyekszik a szénsegélytől a panelhitelig különböző energiatakarékossági célokra kedvezményes finanszírozási konstrukciókkal szolgálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik