Belföld

Változik a KRESZ a gyerekek miatt

A jogszabály 30-ra lassítja vissza az autósokat a gyerekek közelében.

A jövőben egy álló gyermekszállító busz mellett legfeljebb 30 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnának el a járművek, és ez a sebesség lenne kötelező ott is, ahol gyermekek léphetnek az úttestre – ezt is tartalmazza a közúti közlekedés szabályait (KRESZ) módosító kormányrendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

A jelenlegi szabály úgy szól, hogy ha a „gyermekszállítás” táblával megjelölt autóbusz vagy iskolabusz az úttesten áll, és használja a vészvillogóját, akkor az a gyermekek be- és kiszállását jelzi. Ilyenkor a járművet kikerülni vagy az autóbusz mellett elhaladni csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad.

Az új szabály szerint az ilyen busz mellett csak 30 kilométeres óránkénti sebességgel szabad elhaladni. További szigorítás az, hogy ha az úttest nem alkalmas párhuzamos közlekedésre, akkor a busz mellett legalább 2 méteres távolságot tartva kell elhaladni.

A jövőben lakott területen belül, a megállóból való kiálláskor nemcsak az autóbusznak, hanem az iskolabusznak és a gyermekeket szállító busznak is elsőbbsége lesz.

Kiegészül a KRESZ egy másik, 30 kilométeres sebességkorlátozással is. Ha „gyerekek léphetnek az úttestre” piros keretű, háromszög alakú tábla áll az úton, akkor az alatta, kiegészítő táblán szereplő távolságon belül csak ekkora sebességgel lehet hajtani.

A módosítás várhatóan május 1-jén lép majd hatályba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik