Belföld

Le a rasszizmussal!

Március 21-e az antirasszizmus világnapja.

Az ENSZ 1966-ban március 21-ét jelölte ki az antirasszizmus világnapjává, hogy emléket állítson egy 1960-as dél-afrikai, vérfürdőbe torkollott apartheidellenes demonstráció 69 áldozatának. Az Európa Pontban beszélgetésekkel, koncertekkel emlékeztek.

Szinte minden országban jelen van a rasszizmus, és hasonló problémáik vannak, mint amilyenek a miénk is – mondta Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára csütörtök este a kerekasztal-beszélgetésen. Az államtitkár kiemelte, fontos a szemléletváltás a romák felzárkóztatásához. Ezt a minisztérium a jó gyakorlatok és a már bevált programok hangsúlyozásában látja. Példaként említette a roma szakkollégiumokat és a Biztos Kezdet gyerekházakat.

A minisztérium most kampányt indított, amelynek célja a gyűlöletbeszédek megfékezése.

Hiányosságok

Átol Dorottya, az Amnesty International (AI) magyarországi képviselője szerint viszont nagy hiányosságok vannak ezen a területen. A jogvédő elmondta, nem látja a konkrét intézkedéseket, amelyekkel a kormány kellően lépne fel a rasszizmus ellen. Idesorolta az öt évvel ezelőtti, romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságokat is, amikor a rendőrség az AI szerint nem ismerte fel idejében, hogy gyűlöletcselekményről van szó. Az AI szerint a sajtóban és a közbeszédben kevés szó esik a támadásokról, az áldozatokról.

A családok a történtek után minimális állami segítséget és szinte semmilyen tájékoztatást nem kaptak a perről. Az érintettek nagy része ma nyomorban él. A romák diszkriminációját illetően pedig ugyanolyan rossz a helyzet, és nagyon kevés elkötelezettséget mutatnak az illetékesek.

Átol Dorottya felhívta Kovács Zoltán figyelmét arra, hogy ha a kormány tenni kíván valamit a hazánkban elhatalmasodó szélsőjobb ellen, akkor legközelebb figyeljen oda arra is, kinek adományoznak Táncsics-díjat..

Vadászi István, a Roma Klub elnöke azt mondta, elismerik a kormány munkáját, de szeretnék elérni, hogy a romákat érintő programok kivitelezéséhez vonják be magukat az érintetteket is, illetve azokat a roma értelmiségeket, akik évek óta – akár önszerveződve – próbálnak tenni a cigányság felzárkóztatásáért.

Lépések

A rasszizmus elleni világnap alkalmából négy jogvédő szervezet fordult a kormányhoz, hogy tegyen végre érdemi lépéseket a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorítása érdekében. Az Amnesty International, az Európai Roma Jogok Központja, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért hangsúlyozza, hogy Magyarországnak nemzetközi kötelezettsége mindenki számára garantálni a rasszista erőszak elleni védelmet.

A Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért figyelemfelkeltő demonstrációt tartott a világnap alkalmából az Országos Roma Önkormányzat épülete előtt, mert nem értenek egyet Farkas Flórián politikájával, aki szerintük a Fidesz megvásárolt helytartója. A szervezet két vezetője, Horváth Aladár és Szőke Sándor úgy véli, hogy a faji kirekesztés és elnyomás elsődleges áldozatai a romák, akiket egyszerre gyűlölnek a bőrszínük és a mélységes szegénységük miatt. Részletekért kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik