Hétfőn a változóan felhős idő mellett kezdetben északon és délnyugaton kisebb eső, esetleg gyenge zápor elszórtan még kialakulhat. Szeles időben lesz részünk, a Dunántúl északi felén erős lökések kísérik majd az északnyugati szelet. Hajnalban 9-14 fok, délután 18-22 fok között alakul a hőmérséklet.
Kedden többfelé megnövekedhet a felhőzet, eső, zápor helyenként kialakulhat. Továbbra is élénk, erős lesz az északnyugati szél, a legmagasabb hőmérséklet pedig 20 és 24 fok között alakul.
Szerdán már több napsütésre van kilátás, keleten pedig már alig lesz felhő felettünk. A légmozgás is mérséklődik, felmelegedés veszi kezdetét, a hűvös hajnal után 25 fok köré melegszik a levegő.
Csütörtöktől szárazabb, naposabb idő lesz a jellemző, ami pénteken és a hétvégén is folytatódik. Gyenge, mérsékelt légmozgás mellett egyre többfelé mérhetünk 25 fok körüli, illetve 25 fok feletti délutáni értékeket.
