Foci

Mezey: újabb nagy lépés a cél felé

A Videoton szakvezetője szerint csak szólam lehetett, hogy a Debrecen megcélozza az első helyet.

Mezey György úgy véli, erre reálisan már a tegnap esti mérkőzés előtt sem volt esélye a Lokinak. Mint beszámoltunk róla, a Monicomp Liga 20. fordulójának rangadóján a listavezető Videoton hazai pályán 2-1-re múlta felül a hajdúságiakat.

A Videoton mestere a mérkőzés után azt elismerte, hogy ellenfelük időnként dominálni tudott, de ez szerinte a csapatára nehezedő nyomás miatt volt így. Mezey szerint egy kicsit görcsösek is voltak a játékosai, mert a végső cél felé vezető fontos három pont volt a tét.

A szakvezető kiemelte, egyáltalán nem volt könnyű dolguk, ez azonban egy olyan mérkőzés volt, amelyen mindegy hogyan, de túl kellett jutni.

A Debrecen részéről Sándor Tamás pályaedző úgy nyilatkozott, a Loki nagyjából a 20. perctől átvette az irányítást, jobban is játszottak a listavezetőnél. Szerinte a második félidőben is megvoltak a lehetőségeik, pontot szerezni mégsem sikerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik