Belföld

A Fidesz jelöltje nyert Baján

A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyerte Baján a 3-as számú önkormányzati választókerületben vasárnap tartott időközi választást – közölte a helyi választási iroda.

A szavazatok összeszámolása azért húzódott el, mert az egyik szavazókörben többször újraszámolták a voksokat. Az időközi választást azért kellett tartani, mert az egyéni választókerületben megválasztott Bálint Tünde, a Fidesz-frakció vezetője 2013 májusában meghalt.

Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje végzett, a jobbikos Markó György lett a harmadik, az LMP-s Ikotity István a negyedik. A Fidesz jelöltjére 467-en voksoltak, míg Teket Melinda 406 szavazatot kapott. A Jobbik jelöltje Markó György, a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje Ikotity István 4 százalékot ért el. A választókörzet szavazásra jogosult polgárainak 34 százaléka, 996 ember élt szavazati jogával, illetve adott le érvényes szavazatot.


Fotó: MTI / Ujvári Sándor

A választás presztízskérdés volt. Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is Bajára ment. A helyi kampány – mint korábban megírtuk – nagyon durva volt, noha maga a választás a város politika erőviszonyait nem érintette: a 14 tagú képviselő-testületben a fidesz mindenképpen többségben maradhatott volna. Zsigó Róbert polgármestere azonban maga is úgy fogalmazott, hogy az időközi önkormányzati választás tétje az, hogy “a bukott baloldal visszatér-e”.

A Fidesz szóvivője a szerint a városban felbukkanó baloldali politikusok világossá tették, mi a választás tétje. “Ezt tudniuk kell a bajaiknak, és tudniuk kell, hogy Baját meg kell védenünk”. Zsigó Róbert azt mondta: mióta a “bukott baloldal” politikusai betették a lábukat Bajára, folyamatosan békétlenséget, feszültséget teremtenek. “Egyrészt össze-vissza hazudoznak, másrészt világosan látszik, hogy kézi vezérléssel az ide importált gyűlöletkampányt irányítják” – mondta.

Az időközi választás jelentőségét mutatta, hogy Kubatov Gábor pártigazgató Facebook-oldalán ezt írta: “Mai napon volt egy másik nagy meccsem, amit megnyertünk Baján. Öröm, hogy Baja megvédte magát! Gratulálok a bajaiaknak! Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!” Kubatov másik meccse az Újpest elleni volt, amelyet a Ferencváros nyert.

Baja egyébként “levágtázta” az országot. Németh János, a város lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű tízéves lován a 2013-as Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a fővárosi Hősök terén rendezett versenyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik