A termelők szerint elég lesz az idei búzatermés a következő betakarításig, a feldolgozók és nagybani forgalmazók viszont úgy vélik, kevés. Ennek következtében – mondja azt az illetékes szakember- 30 százalékkal is drágulhat a liszt, így a kenyér ára is emelkedik majd.
“A feldolgozóipart is magába foglaló Gabonaszövetség pontos adatokkal rendelkezik a kenyérgabona hazai készlethelyzetéről, és ennek alapján kijelenthető, hogy nincs elegendő búza az országban, jövő őszig biztosan nem fog kitartani a készlet. Körülbelül 160 ezer tonna importra lesz szüksége Magyarországnak” – mondta el Makai György a szövetség főtitkára a Magyar Rádióban.
Makai szerint a termelői érdekképviselet állítása, mely szerint bőven van búza az országban, legalább egymillió tonna, és ez a mennyiség ki is tart a következő betakarításig, nem állja meg a helyét. “Az egymillió tonna lehet igaz, bajban is lennénk, ha most az országban nem volna egymillió tonna búza, de ez az egymillió tonna búza összességében, sajnos, mindenképpen kevés. A termelői érdekképviselet nem vesz számításba olyan tételeket, amik nem az étkezést szolgálják, hiszen nagyon komoly a takarmány-felhasználás, ipari feldolgozás és a vetőmag-feldolgozás is, amivel mi mind számolunk” – hívta fel a figyelmet a főtitkár.
A Magyar Rádió riporterének felvetésére, mely szerint a takarmányozást más növényekkel is lehet pótolni, illetve illetve az állatállomány csökkenése miatt valószínűleg kevesebb takarmányra lesz szükség Makai így reagált: “Figyelembe vettük a pótlás lehetőségét is. A lehető legminimálisabb, 800 ezer tonnában számítottuk ki a takarmány-felhasználást, ami 3-400 ezer tonnával szokott több lenni.”
A főtitkár hozzátette: “Én úgy gondolom, hogy a lisztnek legalább 30 százalékkal kell emelkedni. Ez önmagában további 15-20 forintos költségemelkedést jelent a pékeknek. Hogy egyéb költségeik hogy alakulnak, erről ők tudnának számot adni. Egyet mindenképpen tájékoztatásul a fogyasztóknak és mindenkinek, hogy az áremelkedés sajnos elkerülhetetlen, mert ha nem növekednek az árak, nem fogunk tudni elegendő búzát importálni, és így kialakulhat egy hiány.”
Magyar Péterék nemzeti színű konfettit lőttek az MTVA-székházra – galéria a propaganda elleni tüntetésről
A rendezvényen magyar zászlóból sem volt hiány.