Belföld

Megvan az ellenzéki összefogás – igaz még csak Zuglóban

Papcsak-Ferenc(2)(960x640)(3).jpg (Papcsák Ferenc)
Papcsak-Ferenc(2)(960x640)(3).jpg (Papcsák Ferenc)

Együttműködési megállapodást írtak alá szombaton az MSZP, az Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció (DK) zuglói képviselői, akik a jövőben összefogva kívánnak fellépni Papcsák Ferenc fideszes kerületi polgármesterrel és a városrész kormánypárti vezetőivel szemben.

Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP zuglói szervezetének vezetője a főváros XIV. kerületében újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: Papcsák Ferenc megbukott polgármesterként, mivel elvesztette a városrész irányításához szükséges többséget a kerületi közgyűlésben.

Kiemelte, Zugló a jelenlegi helyzetben működésképtelen, amit szerinte az is mutat, hogy a polgármester kizárólag egyik alpolgármesterének ellehetetlenítésével volt elfoglalva a legutóbbi testületi ülésen ahelyett, hogy a városrész problémáinak megoldására törekedett volna.

A három párt zuglói szervezetének együttműködési megállapodását az Együtt 2014 XIV. kerületi szervezetének nevében Fekete Judit, a zuglói DK képviseletében Árpási Zoltán írta alá, akik egyúttal hangsúlyozták, közös céljuknak tartják a városrészben kialakult káosz felszámolását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik