Belföld

Tarlós: a távhődíjak befagyasztása katasztrófa lenne

A főpolgármester szerint ez a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) azonnali összeomlását jelentené.

Tarlós István egy esti rendezvényen közölte, egy ilyen döntés körülbelül tízmilliárd forintos veszteséget jelentene a cégnek.

Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága kedden megszavazta azt a módosító indítványt, amely szerint a szakminiszter évente megszabhatná a távhő hatósági árát, amelyre a Magyar Energia Hivatal augusztus 31-ig küldi meg javaslatát. A módosító indítvány rögzíti azt is, hogy a rendelet hatálybalépéséig a 2010. december 31-én alkalmazott árakat kell alkalmazni. A javaslat szerint az önkormányzati képviselő-testületek feladatai közül kikerülne a távhőszolgáltatás díjának és az ár alkalmazási feltételeinek hatósági megállapítása.

A főpolgármester a Baross Gábor Társaság összejövetelén tartott előadást, ennek során több aktuális fővárosi kérdést is érintett. Tarlós István egyebek mellett a BKV helyzetéről beszélt: szerinte a cég még az idén összedől, ha nem kap kormányzati segítséget. Úgy fogalmazott: “ha a BKV összedől, 3-4 nap alatt megáll az ország, ez nem tréfadolog”.

A főpolgármester kritikával illetett több “kerületi kísérletet” is, amelyek szerinte a főváros egészére nézve károsak voltak. Ezek között említette az idegenforgalmi, valamint az iparűzési adóval kapcsolatos változásokat, valamint a fonódó villamosprojekt ügyét. Ez utóbbival kapcsolatban azt hangoztatta, őt az érdekli, hogy átszállás nélkül el lehessen jutni a (III. kerületi) Bécsi út végéből (a XXII. kerületi) Budafokra, közvetlenül összekötve Buda északi és déli részét.

A II. kerületi vezetés fenntartásaira utalva úgy fogalmazott: azt mondani, hogy egész Budára káros elképzelés, ez olyan mértékű dilettantizmus, hogy (…) nem a személyre vonatkoztatva, hanem az esetre, hogy ez az én szememben a hülyék bátorsága”.

A főpolgármester szerint nem mehet tovább a kerületi önkényeskedés, mert a város így szét fog esni. “Itt 24 felé forgácsolódnak a források, 24 stílus, 24 koncepció, 24 ideológia, 24 féle módszer és érdekcsoport, (…) ki kell mondani, hogy a kerületi túlhatalom kérdése parciális érdek és egyéni egzisztenciális érdekek elhanyagolható halmaza, (…) ez így tovább nem mehet” – mondta.

Az eredeti megbízás értelmében a budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeit gyártó Alstommal kötött szerződéssel kapcsolatban arról beszélt, halvány remény van arra, hogy megegyezzenek a “franciákkal”. Utalt ugyanakkor arra, hogy nem a fővárosnál van a labda, mert addig nem vehetik át a szerelvényeket, amíg azok nem kapták meg a vasúthatósági engedélyt. Egy jegyzőkönyvet idézve elmondta, 40 fékpróba során tízszer nem állt meg a szerelvény, ám az ajtók kinyíltak. “Ki az, aki ezeket a szerelvényeket ilyen körülmények között, hatósági engedély nélkül átveszi?” – vetette fel.

Tarlós István közölte azt is, valószínűleg elmarad a Városház-projekt, (a Városháza és a kiskörút közötti terület beépítése), és mint mondta, szíve szerint ott óriási közparkot létesítene; ezért mindent meg is fog tenni.

Megerősítette azt a sajtóinformációt is, amely szerint “a felduzzasztott apparátus miatt” 300-zal csökkentik a Városházán dolgozók számát. Jelezte: nincs szükség ennyi dolgozóra az önkormányzatnál, ezért nem is vesznek fel új munkatársakat a helyükre.

Tarlós István előadásában azt hangoztatta: budapesti programját együtt fogadták el Orbán Viktor miniszterelnökkel, és ő azt végre is akarja hajtani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik