Gazdaság

Nem fogadhatom el, ez a bankjegy hamis!

Korábban évente 7-9 ezer darab forinthamisítványt találtak Magyarországon, amely a hozzánk hasonló méretű, nemzeti valutával rendelkező országok körében magasnak számított. Az elmúlt időszakban azonban — részben az MNB tudatos bankjegyhasználatot és – ellenőrzést előtérbe helyező stratégiájának köszönhetően— a helyzet számottevően javult: tavaly kevesebb mint 3 ezer darabot találtak, amely nemzetközi összehasonlításban is kedvező. Elsősorban a nagy címleteket hamisítják: 2012 első negyedévében a 10 és 20 ezer forintos hamisítványok tették ki a teljes mennyiség háromnegyedét, előbbi aránya 27, utóbbié 47 százalék volt.

Ha gyanús a bankjegy

Amennyiben valaki arra gyanakszik, hogy hamisítványt talál, semmiképp se próbáljon meg túladni rajta, mert azzal bűncselekményt követ el – hívták fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Banknál. Ilyen esetben a legjobb, ha valamely kereskedelmi bank vagy posta pénztárában megvizsgálják a pénzt. Ha ezt követően is kétséges annak valódisága, úgy jegyzőkönyvet vesznek fel és annak kíséretében a gyanús bankjegyet az MNB-be küldik, ahol szakértői vizsgálat dönti el a bankjegy valódi, vagy hamis voltát. Amennyiben valódinak bizonyul, úgy a tulajdonos visszakapja az ellenértékét, viszont a hamis bankjegyért térítés nem jár.

Figyelmeztető jelek

Az eredeti bankjegyek (a portré, az értékjelzések, a címer) a vastag festék miatt érezhetők, így a legegyszerűbb ezt tapintással megvizsgálni. Jó módszer a vízjel keresése: ez a bankjegyet fény felé tartva jelenik meg „átnézetben”, s mindig megegyezik a bankjegyen szereplő portré képével. Fontos, hogy ez ne karikatúraszerű, vonalas rajzolatú legyen, hanem sötétebb-világosabb árnyalatok átmenetéből álljon. Vannak továbbá a bankjegyeken olyan biztonsági elemek, amelyek mozgatással, a bankjegy döntögetésével ellenőrizhetők. Ilyen például az előoldalon található ezüstös színű hologram csík, melynek felületén ilyenkor váltakozva látható a hologram vagy a címer.

Ott – például pénztárakban -, ahol rendelkezésre áll UV-A és UV-C fénycsővel rendelkező UV-lámpa, akár nagy mennyiségű bankjegy is gyorsan, megbízhatóan ellenőrizhető: minden forint bankjegyen van ugyanis olyan motívum, amely UV-A fényben zöld-színben fluoreszkál, ám UV-C fényben pirosra változik. Ha valaki a biztonsági elemekről bővebben szeretne tájékozódni érdemes az MNB honlapján (www.mnb.hu) is körülnéznie, ahol részletes információt talál a kérdésről.

Világítsunk rá a lényegre

Az MNB tavaly programot indított annak érdekében, hogy a kereskedelmi pénztárak számára a bankjegy-ellenőrzés életszerű és megbízható lehetőségét biztosítsák: támogatást biztosítottak UV-A és UV-C fénycsővel egyaránt rendelkező lámpák megvásárlásához. Elsősorban olyan egységeket célzott a kampány, ahol döntően készpénzzel fizetnek, ám feltételezhetően nem engedhetnék meg maguknak a kizárólag sajáterős finanszírozást egy vagy több megfelelő UV-lámpa beszerzéséhez: így ezek az üzletek a lámpa nettó értékének 60 százalékát, de maximum 20 000 forintot kérhettek támogatásként.

A program keretében 932 UV lámpát vásároltak, 12,3 millió forint támogatást használtak fel. A legnagyobb részvétel Budapesten, illetve Pest megyében volt, a támogatott készülékek több mint 18 százaléka itt elhelyezkedő üzletekbe került, a nyugati megyékre 31 százalék jutott, a többi az ország keleti felébe került. (Az ábrán a támogatás megyénkénti, illetve tevékenységi kör szerinti megoszlása látható.)

Támogatás újratöltve

Lévén a hamis bankjegyek elleni védekezés egyik leghatékonyabb eszköze az UV-A és UV-C fénycsővel egyaránt rendelkező bankjegyvizsgáló segédeszközök használata, ezért az MNB az idén is megismétli 2011-ben indított programját az UV-A/C készülékek beszerzésének támogatására.

A második fázis 2012. május 8-án – a fair kereskedelem világnapján – indul, amelynek keretében az UV-A/C készülékek nettó kiskereskedelmi árának 60 százalékával (de készülékenként legfeljebb 20 ezer forinttal) támogatja a programban résztvevő pályázókat. A támogatásra fordítható pénzügyi keret összértéke 30 millió forint.

A jegybank a benyújtott pályázatokat az előre meghirdetett kritériumok alapján bírálja el, majd ezt követően elpostázza a támogatást igazoló kupont és az információs anyagokat az arra jogosultaknak. A pályázók az MNB forgalmazói listájáról választhatják ki, hogy hol vásárolják meg az MNB támogatás értékével csökkentett áron az UV-A/C készüléket. A forgalmazói körhöz 2012. április 3. és 2012. október 1. között folyamatosan jelentkezhetnek a csatlakozni kívánó cégek. (A részletes pályázati felhívás az MNB honlapján érhető el.)

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával!
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu,
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

Ajánlott videó

Olvasói sztorik