Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a megismételt elsőfokú büntetőper tárgyalásán.
Nagy Gábor ügyvéd, az elsőrendű vádlott védője a tárgyaláson egyebek mellett arra hivatkozva kérte a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetését a bíróságtól, hogy ügyfele évek óta minden tárgyaláson megjelenik, együttműködik a hatóságokkal, így a szökés, elrejtőzés veszélye nyilvánvalóan nem áll fenn. Továbbá Kulcsár Attila a magyar joggyakorlatban példátlan módon 8 éve áll folyamatos kényszerintézkedés – hol előzetes letartóztatás, hol házi őrizet, hol pedig lakhelyelhagyási tilalom – hatálya alatt.
Az eddig előzetesben, illetve házi őrizetben töltött idő és a jogerős szabadságvesztés büntetések végrehajtásánál általában adható kedvezmények beszámításával Kulcsár Attila már mintegy négy és fél, öt évet tekinthet letöltöttnek, azaz ha ehhez hasonló időtartamú lesz majd a jogerős büntetése, akkor be sem kell vonulnia a börtönbe.
Nagy Gábor az MTI-nek elmondta: a bíróság a kényszerintézkedés megszüntetéséről szóló döntés szóbeli indoklásában utalt arra is, hogy Kulcsár a tárgyalásokon érdemi észrevételeket tett, amiből az a következtetés vonható le, hogy érdemben kíván védekezni, így nem áll fenn a szökés, elrejtőzés veszélye.
Az FB döntése ellen az ügyészség nem fellebbezett, így az nyomban jogerőre emelkedhetett.
A tárgyalás másfél hónapos szünet után, április elsején folytatódik vádlottak, majd tanúk, szakértők meghallgatásával. Az eljáró bírói tanács tájékoztatása szerint még optimális esetben is legalább egy-másfél évig tart a Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú büntetőpere – tette hozzá Nagy Gábor.