Belföld

Gyurcsányt és Orbánt is osztotta az MSZP szürke eminenciása

Puch László szerint a Fidesz a szakadékba kormányozza az országot.

Puch László szerint Gyurcsány Ferenc platformja “párt a pártban”. A volt kormányfőnek nemcsak ambíciói vannak, hanem víziói is, de abban csak az Orbán-ellenesség köti össze a résztvevőket, ezért alkalmatlan a hosszú távú politizálásra – mondta az FN.hu-nak a pártigazgató. Szerinte a párton belüli többség a balközép státus híve, így Gyurcsány vagy alkalmazkodik vagy kilép.

Azt egyelőre lehetetlen megmondani, kinek lenne esélye Orbán Viktor ellen 2014-ben, hiszen akkora verést kaptak, “amiből lehetetlen pár hónap alatt felállni”. A sorok rendezéséhez idő kell “épp úgy, mint ahhoz, hogy kiábránduljon a társadalom a Fideszből” – mondta az MSZP “szürke eminenciása”.

A párt volt pénztárnoka szerint az MSZP-barát tőkések azért fordultak el tőlük, mert féltek segíteni. “Ahogy azonban gyengül a Fidesz és erősödik az MSZP, oldódik a félelem. A mai Fidesz már nem a régi, egységes alakulat. Több erőközpont működik benne, amelyeket csak addig képes összetartani a hit, amíg létezik a párt jelenlegi társadalmi támogatottsága” – fogalmazott.

Puch László szerint az MSZP magának is köszönheti vereségét. Az áramdíj emeléséről pélául hetekig vitázott a nyilvánosság előtt, mire pedig meglépte, már utálta a nép. “Mit csinált a Fidesz? Egyik reggel szép csendben bejelentették a drágulást.” Puch László ugyanakkor úgy véli: a Fidesz gazdaságpolitikája a szakadékba kormányozza az országot, már középtávon is.

Szerinte a legszegényebbekről lemondott a kormány, nem tud mit kezdeni velük, ezért úgy tesz, mintha nem is léteznének, ami végtelenül cinikus, hiszen ma az első osztályos kisgyermekek harmada mélyszegénységből jön. Hiába létesülnének munkahelyek, nem lesz, aki el tudja végezni a feladatot, aki nyugdíjjárulékot fizet, és eltartja az öregedő társadalmat.

AJÁNLOTT LINK:

Puch László: Gyurcsány alakítsa meg a saját pártját! (FN.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik