Belföld

Fodor Gábor szerint lenne igény egy liberális pártra

Az SZDSZ volt elnöke szerint a választók egy része nem talál magának pártot, "kínjukban" szavaznak ide vagy oda.

Magyarországon lenne igény egy liberális pártra – mondta csütörtökön az elsősorban politológia szakos egyetemistákból álló Policity nevű közösség konferenciasorozatának második részén Fodor Gábor. A Liberális kultúrkör Magyarországon című beszélgetésen az SZDSZ volt elnöke ezzel arra a kérdésre válaszolt, hogy 2014-ben lesz-e liberális párt a parlamentben.

Erős a liberális tradíció

Kijelentette, hogy a környező közép-európai országokkal összevetve Magyarországon a legerősebb a liberális tradíció. Hozzátette, hogy azoknak a választóknak a jelentős része, akik korábban a liberálisokra szavaztak, ma nem nagyon találnak maguknak pártot, “kínjukban” szavaznak ide vagy oda.

Úgy fogalmazott, hogy egy masszív, elsősorban a városi lakosságba tartozó réteg jelenti a liberalizmus bázisát. Megjegyezte, hogy ezek között vannak, akik konzervatívabb, vannak akik szociális, és vannak akik a nemzeti liberális gondolathoz tartoznak.

Korai még erre válaszolni – mondta a volt szabaddemokrata politikus arra a kérdésre, hogy részese lenne-e az elkövetkező időkben egy új liberális pártnak. Azt viszont kijelentette, hogy “mindenkinek, aki érez magában tenni vágyást, annak végig kell gondolnia ezt a kérdést”.

A populizmussal szembeni fellépés

Fodor Gábor a rendszerváltás óta eltelt időszakot két részre osztotta. A kilencvenes éveket egy komoly fejlődés időszakának nevezte, míg véleménye szerint a XXI. századdal indult el a “populizmus korszaka”, amelyet gazdasági lecsúszás is kísért. Hangsúlyozta, hogy a liberalizmus mindig törvénytiszteletet jelent. Egyúttal a liberális gondolat fontos részének nevezte a populizmussal szembeni fellépést.

Arra a kérdésre, hogy miért válhatott “szitokszóvá” a jobboldalon a liberalizmus és az SZDSZ neve, a volt képviselő azt mondta, véleménye szerint ez a rendszerváltással kapcsolatban sokakban meglévő csalódásra vezethető vissza. Hozzátette, hogy e mögött egyúttal az SZDSZ – különösen az utolsó évtizedben elkövetett – politikai hibái is meghúzódnak.

Helyes döntés volt koalícióra lépni az MSZP-vel

Az MSZP és az SZDSZ 1994-es koalíciókötését helyes döntésnek nevezte. Véleménye szerint akkor egy nagyon rossz gazdasági helyzetben lévő ország érdekében a kormányzati szerepvállalásukkal akartak javítani a posztkommunista pártnak tekintett MSZP nemzetközi megítélésén. Emlékeztetett arra, hogy a közvélemény-kutatások szerint, a koalíciókötés után két hónappal 26-27 százalék körülire nőtt az SZDSZ támogatottsága.

Véleménye szerint 1996-ra viszont rendeződött minden olyan súlyos kérdés, amely miatt a liberálisok koalíciót kötöttek, ezért akkor ki kellett volna lépniük abból. Elmondta, hogy ekkor indult el egy olyan vita a pártot belül, amelyik egészen 2010-ig folytatódott.

A 2002-es koalícióról úgy vélekedett, hogy akkor viszont egy valódi ajánlatot kaptak az MSZP-től. Megjegyezte, hogy a koalíciókötés után viszont szinte azonnal olyan botrányok – például Medgyessy Péter D-209-es ügye – kerültek elő, amelyek komoly etikai kérdéseket vetettek fel. Hibának nevezte, hogy habár az SZDSZ először miniszterelnök-cserét szeretett volna, utána mégis megváltoztatták a véleményüket.

Fodor Gábor hibás döntésnek tartotta azt is, hogy az SZDSZ támogatta a Medgyessy-kormány 100 napos programját. Leszögezte, hogy a költségvetés fellazításához nem volt meg a fedezetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik