Belföld

Új jogszabályt sürgetnek a polgárőrök

Szövetségük elnöke szerint nyertek a hétfőn elfogadott szigorítással, de új jogszabályra lenne szükség.

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke szerint a szervezet nyertese a polgárőrségek működésének feltételeit szigorító hétfői törvénymódosításnak, ám a közelmúlt tapasztalatai nyomán egy vadonatúj jogszabályra lenne szükség. Túros András (képünkön) az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén beszélt erről.

Polgárőrség nélkül elképzelhetetlen a bűnmegelőzés Magyarországon – mondta az elnök. Túros András elsősorban morális támogatást kért a belügyi szervektől és a politikától a polgárőrségek számára. A szervezet vezetője szerint nincs szükség mobil polgárőrségekre, így a helyi együttműködéseket kell támogatni.

Hozzátette: április végén megkapták az éves költségvetésük felét, 350 millió forintot, azonban az önkormányzatok támogatásainak csökkenése miatt szükség lenne a belügyminiszter által korábban felajánlott 1 milliárdra. Túros emlékeztetett, hogy a helyhatóságok az elmúlt időszakban évente 400-450 millió forinttal járultak hozzá a polgárőrségek működéséhez, ám ő ennek a csökkenésére számít.

Kezdeményezte, hogy mentesítsék a polgárőrség járműveit a cégautóadó hatálya alól, mert csaknem 1000 autójuk után évente 120 millió forintot kell visszafizetniük az államkasszába.

2010-ben 9 millió órányi szolgálatot teljesített a szövetséghez tartozó 2154 tagszervezet csaknem 90 ezer tagja. Az OPSZ elnökének számításai szerint ezzel 18 milliárd forintnyi értéket adtak az országnak. Évi 2 milliárd forintból már kellő hatékonysággal lehetne működtetni a polgárőrségeket – tette hozzá.

Túrós beszámolt arról, hogy együttműködési megállapodásra készülnek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal. Ennek célja, hogy esetleges árvíz idején a polgárőröket is be lehessen vetni a védekezési munkálatok során.

A beszámolón részt vett a Belügyminisztérium helyettes államtitkára. Eiselt György egyetértett az OPSZ elnökével, és ígéretet tett arra, hogy át fogják tekinteni a polgárőrségről szóló törvényt. Reményei szerint már a jövő évi büdzsé tervezésekor rendeződik a polgárőrök járőröző autóinak cégautóadó-ügye.

A szakbizottságban valamennyi párt képviselője köszönetet mondott a polgárőrök munkájáért. A fideszes elnök szerint fontosabb a polgárőrszervezetek morális megerősítése, mint a pénzügyi. Kocsis Máté hozzátette: a szakbizottságon nem fog múlni egy új törvény megalkotása. Bejelentette, hogy a következő ülésen nyilatkozatot terjeszt elő a 20 éve működő polgárőrségek elismeréséről.

Harangozó Tamás, az MSZP szakpolitikusa kifogásolta, hogy a hétfői törvénymódosítás csak helyi együttműködést ír elő a rendőrség és a polgárőrségek között. Németh Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint meg kellene köszönni a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület munkáját is.

A bizottság jóváhagyólag tudomásul vette az OPSZ elnökének beszámolóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik