Gazdaság

Nem a leggazdagabb magyar a legbefolyásosabb ember

Azt már tudtuk, hogy Csányi Sándor a leggazdagabb. De ő csak a második legfolyásosabb magyar ember. Találja ki, ki lett az első!

A leggazdagabbak

Az idén is, ahogy 2011 óta folyamatosan, Csányi Sándor lett az ország leggazdagabb embere – derült ki pár napja a Napi.hu A 100 leggazdagabb című kiadványából.

Viszont idén első alkalommal nemcsak az ország leggazdagabb, hanem legbefolyásosabb embereiről is készítettek egy listát, Befolyás-barométer címen.

Ez a mutató a gazdasági és politikai szereplők befolyását együtt igyekszik meghatározni, és ez alapján egy alternatív sorrendet felállítani.

A legbefolyásosabbak

Definíciójuk szerint az a személy befolyásosabb másoknál, “aki egy ügy érdekében közvetlenül vagy közvetve több pénzt és/vagy erőforrást tud megmozgatni”.

A most először összeállt Befolyás-barométer élmezőnyében több olyan szereplő is megjelenik, aki évekkel ezelőtt nemcsak a százas, de egy képzeletbeli ötszázas listára sem fért volna be – mindez arra utal, hogy gazdasági és politikai befolyása gyorsan erősödött az elmúlt időszakban – állapítják meg.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

És ebben a listában már nem Csányi Sándor áll az élen. Ő a második helyre szorult. Az első Orbán Viktor miniszterelnök lett. A top 10-ben benne van még sorrendben a 3. helytől: Simicska Lajos, Habony Árpád, Lázár János, Demján Sándor, Nyerges Zsolt, Rogán Antal, Varga Mihály és Matolcsy György.

Vagyis a legbefolyásosabb magyarok zöme kormánypárti politikus. És ott vannak még a hozzájuk közel állónak tartott üzletemberek és tanácsadók is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik