Belföld

Polgárőr-konferencia: nincs szükség szabadcsapatokra

A bűnmegelőzésben és az ország közbiztonságának erősítéséhez nincs szükség törvényi feltételek teljesítése nélkül működő civil erőkre.

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége szervezésében tartott országos tanácskozáson a mintegy 90 ezer tagot számláló civil szervezet vezetői és a kormányt, valamint az országgyűlést képviselői előadók azt hangsúlyozták: az elmúlt két évtized alatt megkerülhetetlen tényezővé vált a polgárőrség, amely szigorú jogszabályok és törvényi keretek között, a rendőrséggel szorosan együttműködve végzi tevékenységét.

A rend és a közbizalom megteremetésében, megőrzésében “nem politikai vihart kavaró szervezetekre”, a több mint kétezer egyesület közé “éket verő szabadcsapatokra” van szükség – hangsúlyozták a felszólalók, a polgárőrség anyagi és morális megerősítését, az önkormányzatokkal való együttműködésük szorosabbra fűzését sürgetve.

Minden településen létre kell hozni egy törvényesen működő polgárőrséget – határozott az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) szombati budapesti konferenciája, s ennek érdekében szorosabbra fűzik kapcsolatukat az önkormányzatokkal, és megújítják együttműködésüket a rendőrséggel.

Túrós András, az OPSZ elnöke előadásában kiemelte: a polgárőrség területén “helyzet van”, és ezt az általa vezetett szervezetnek az önkormányzatokkal és a rendőrséggel közösen kell kezelnie. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület gyöngyöspatai és hajdúhadházi járőrözéseire utalva azt mondta: a jogalkotó egyértelmű választ adott, módosította a polgárőrségről szóló törvényt, és világosan megfogalmazta: polgárőr egyesületek csak akkor működhetnek törvényesen, ha a rendőrséggel együttműködési megállapodást kötnek.
Közölte: a törvénymódosítással egyetértenek, mert a közbiztonság védelme elsősorban állami, majd önkormányzati feladat, és a civilek “szabadcsapatokként nem működhetnek”. A 2154 egyesületet és 21 polgárőr-szövetséget tömörítő szervezet vezetője megjegyezte: minden szervezeti egységük megfelel a hatályos jogszabályoknak, de elismerte, náluk is vannak “vadhajtások, mellékzöngék”, ugyanakkor nem tartozik hozzájuk egyetlen szabadcsapatként dolgozó szervezet sem.

Túrós András kijelentette: Magyarország közbiztonságának védelme három pillérre épül: a rendőrségre, a közterület-felügyeletre és a polgárőrségre, ezért nincs szükség serifekre, városőrségekre, kerületőrségekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik