Az új törvényi szabályozás megkönnyíti ugyan, hogy a rossz anyagi helyzetű önkormányzatok egyházaknak adják át az iskoláikat, ám több felekezet nem lelkesedik a tervekért, ugyanis a finanszírozási problémák őket is sújtják – írja a hétfői Világgazdaság.
A református egyház kommunikációs szolgálata azt közölte a lappal, hogy az intézmények tömeges átvétele legfőképp a megfelelő színvonal biztosításának nehézségei és a finanszírozás bizonytalanságai miatt lenne aggályos. A zsinati tanács ajánlást adott ki, amelyben arra kérték a gyülekezeteket, ne vegyenek át iskolákat, ha kizárólag a mostani, számukra kedvezőbb jogi környezet miatt tudnák vállalni a fenntartást.
Az evangélikus egyház egy öt pontból álló szempontrendszer alapján vizsgálja meg, érdemes-e átvenni egy-egy iskolát. Általános iskolánál háromszáz, középiskolánál pedig hatszáz főben határozzák meg azt a létszámot, amelytől biztosított a gazdaságosság.
A felekezetek nagysága miatt is borítékolható, hogy a legtöbb iskolát a katolikusoknak ajánlják fel az önkormányzatok. Náluk azonban nincs központi ajánlás az átvételről, s a püspöki konferencia sajtószolgálata sem adott ki semmilyen információt a terveikről – írja a lap.