Foci

Hivatalosan is Prukner a ZTE vezetőedzője

Nagy Ferenc, a ZTE FC elnöke bejelentette: a Ferencvárostól érkező szakember irányítja az NB I-ben sereghajtó csapatot.

A magyar válogatott két Eb-selejtezője után Ferencváros-Zalaegerszeg találkozót rendeznek az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában. De még milyet!

A Ferencváros kispadján Détári Lajos ül majd, a ZTE-t pedig az a Prukner László vezeti majd a gyepre, aki nemrégiben másfél év után távozott a fővárosi zöld-fehérek vezetőedzői pozíciójából. Első meccsén tehát volt csapatát szeretné legyőzni. A korábban Kaposváron dolgozó Prukner érkezését már korábban lehetett sejteni.

“A ZTE FC klubvezetése a mai napon minden – korábban még nyitott – kérdésben megegyezett Prukner Lászlóval, így a jövőben ő irányítja a csapat szakmai munkáját. A szakember szerződésének aláírására hétfőn kerül sor, így hivatalosan attól az időponttól tekinthető a ZTE FC vezetőedzőjének” – olvasható a zalaiak hivatalos weboldalán a csütörtöki közlemény.

A ZTE a hetedik sikertelenül megvívott bajnoki után vált meg Csank János vezetőedzőtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik