Belföld

Kicsúszhat Gyurcsány az ügyészség markából?

A hivatali visszaélés gyanúja alól könnyen kibújhat, ráadásul más ügyben így nem is nyomozhatnak ellene - állítja egy ügyvéd.

Kizárólag hivatali visszaélés miatt nyomozhatnak Gyurcsány Ferenc ellen, ha az Országgyűlés illetékes bizottsága felfüggeszti a mentelmi jogát – hívja fel a figyelmet Kövér László házelnöknek címzett levelében Léhmann György ügyvéd.

Érvelése szerint, ha a parlament a volt miniszterelnököt az ügyészség kérésének megfelelően adja ki, akkor a sukorói telekcsere kapcsán feltárt többi bűncselekmény ügyében nem vizsgálódhatnak. Márpedig Léhmann úgy véli, Gyurcsány esetében felmerül a hűtlen kezelés kísérlete is, amiért a kaszinóberuházás 2,6 milliárdos támogatásáról úgy döntöttek, hogy annak nem volt meg a jogszabályi feltétele.

Az ügyvéd szerint az ügyészség jobban tette volna, ha nem mondja meg, milyen bűncselekménnyel gyanúsítja Gyurcsányt. Léhmann a Magyar Nemzetnek elmondta: a hatóságoknak bizonyítaniuk kell, hogy a volt kormányfő a befektetők előnybe hozása végett élt vissza a helyzetével. Ez pedig szinte lehetetlen feladat, ha Gyurcsány azt vallja: a nemzet érdekét szolgálta a döntés – jegyezte meg.

AJÁNLOTT LINK:

Furcsa gyanúsítás: kicsúszhat Gyurcsány az ügyészek kezeiből (Magyar Hírlap Online)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik