Nem tartotta megalapozottnak, ezért elutasította a Katonai Főügyészség volt budapesti rendőrfőkapitány panaszát, amelyet meggyanúsítása miatt terjesztett elő – értesült a Magyar Nemzet.
A napilap keddi száma emlékeztet, hogy a volt budapesti rendőrfőkapitány ellen a 2006. őszi eseményekkel összefüggésben indult büntetőeljárás, amiért a kivezényelt rendőrök parancsnoki utasításra nem viseltek azonosító számokat.
A napilap értesülését a nyomozást végző Debreceni Katonai Ügyészség helyettes vezetője, Kiss Attila alezredes sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
A volt főkapitányt a katonai ügyészség július 12-én hallgatta ki, és ellenőrzés vagy elöljárói intézkedés elmulasztása lehet a gyanú oka. A terhére rótt konkrét bűncselekményről sem Gergényi Péter védője, sem a katonai ügyészség nem nyilatkozott – ismerteti a napilap.