Belföld

Ünnepi forgalomkorlátozás Budapesten

Rengeteg helyen van útlezárás, de legalább sűrübben járnak a tömegközlekedési eszközök.

Az augusztus 20-i ünnepség miatt több forgalmi változásra is számítani kell Budapesten a közutakon és a tömegközlekedésben is.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szombaton 18 órától a Margit híd – Szent István körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Károly körút – Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út – Ferenc körút – Petőfi híd – Irinyi József utca – Karinthy Frigyes út – Móricz Zsigmond körtér – Villányi út – Budaörsi út – Alkotás utca – Vérmező út – Margit körút – Bem József utca – Tölgyfa utca – Margit híd által határolt területet elzárják a forgalom elől. Délután fél kettőtől vasárnap reggel 6 óráig lezárják a budai és pesti alsó rakpartot, az alagutat pedig vasárnap reggel 6 óráig nem használhatják az autósok. A Bem rakpart vasárnap reggel 6 óráig lesz lezárva.

Lezárják a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között reggel 8 órától 14 óráig, és az Andrássy utat a Bajza utca és a Hősök tere között. A Szent Jobb körmenet miatt nem használhatják majd a Szent István teret és a környező utcákat a járművezetők 14 és 20 óra között. A soroksári Hősök tere szintén el lesz zárva a forgalom elől délután 5 órától éjfélig.

A rendezvények környezetében több helyen kell számítani megállási, illetve várakozási tilalomra is.

Változások lesznek a közösségi közlekedésben is, a tűzijáték után, a sűrítések mellett a hazajutás megkönnyítése érdekében egyes felszíni járatok üzemideje meghosszabbodik. A járatok többnyire az utolsó metróhoz csatlakozva, valamint az átszállási kapcsolatokat figyelembe véve indulnak.

A Hősök terei rendezvény miatt 5.30 és 13.30 között (szakaszosan) terelt útvonalon közlekedik a 20E, 30, 30A autóbusz, a 75-ös, 79-es trolibusz.

A Kossuth téri rendezvény miatt 9-10 óra között rövidített útvonalon jár a 2-es villamos és a 70-es, 78-as trolibusz, illetve terelt útvonalon közlekedik a 115-ös busz. A budai oldali rendezvények miatt 17 óráig terelt útvonalon közlekedik a 11-es, a 16-os, a 86-os, a 105-ös, a 160-as, a 216-os, a 260-as, és a V jelzésű villamospótló autóbusz.

A tűzijáték miatt 16 órától nem közlekedik a 49-es villamos, 17 órától pedig a 16-os, a 27-es, a 86-os, a 178-as és 216-os autóbusz. Rövidített útvonalon, illetve megosztva közlekedik az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 8-as, a 39-es, a 105-ös, a 112-es, a 173-as, a 173E és a V jelű autóbusz és a 2-es, a 41-es, a 47-es villamos. Terelt útvonalon jár majd a 11-es, a 115-ös, a 160-as, a 260-as és a 990-es autóbusz.

A Szabadság hidat érintő 41-es, 47-es és 49-es villamosok várhatóan este fél 11-től, míg az Erzsébet hidat érintő autóbuszok 23 órától közlekednek ismét teljes útvonalukon.

A rendőrség várhatóan 17 órától lezárja a Lánchidat, az Erzsébet és Szabadság hidakat, valamint a Margit hídon több időpontban is korlátozza a gyalogos- és gépjárműforgalmat. A Margit híd a tömegközlekedés előtt azonban nyitva lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik