Belföld

MSZP: Csak a szakszervezetek védhetik meg a munkavállalókat

A szakszervezetekbe való belépésre bíztat mindenkit a szocialista párt elnöke, mert szerinte a munkavállalóknak szükségük van védelemre.

Szinte mindegy, melyik szakszervezetbe lépnek be a munkavállalók, “ugyanis még a leggyengébb vagy a legrosszabbul vezetett szakszervezet is jobb, mint védtelenül, egyedül, kiszolgáltatottan állni, (…) kitéve a piaci viharoknak, a munkáltatók önkényének” – fogalmazott Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője a hét legfontosabb politikai eseményeiről szóló, MTI-hez vasárnap eljuttatott, és az internetes blogbejegyzésében is nyilvánosságra hozott írásában.

Az ellenzéki politikus szerint a szakszervezeteknek 150 éve az a céljuk, hogy tagjaik több bért és jobb munkakörülményeket kapjanak. A munkáltatóknak ezzel szemben, amióta világ a világ, a profit lebeg a szemük előtt. A jelenlegi magyar kormány pedig ebben az ellentétben a munkáltatók oldalára állt, elfelejtette, hogy kinek a szavazatai juttatták kényelmes többségéhez. Eközben a csaknem négymillió magyar munkavállalóból alig több mint 700 ezren tartoznak valamelyik szakszervezeti tömörüléshez. A nagyjából 18 százalékos szervezettség európai összehasonlításban alacsony és megnehezíti a hatékony érdekképviseletet.

Mesterházy Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy a munka törvénykönyvének tervezett módosítása az eddigi szabályozáshoz képest rengeteg, a munkavállalók számára hátrányos változást tartalmaz, így például fél órával meghosszabbodhat a munkaidő, mert a 30 perces ebédszünet már nem fog beleszámítani, megkurtíthatják, sok esetben teljesen elvehetik a bérpótlékokat, a tartós éjszakai műszakért például csak 15, a kereskedelmi dolgozók vasárnapi munkavégzéséért pedig csak 50 százalékos pótlék járhat majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik