A rendkívüli hőség miatt az ország számos nagyvárosában és a fővárosban a forgalmas utcákon, tereken, közterületeken hűtött, előre csomagolt vizet kínálnak péntekig a járókelőknek a vízművek munkatársai az ideiglenesen megnyitott tűzcsapokról vagy duplafalú lajtos kocsikból – tájékoztatta közleményében a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) az MTI-t.
A Fővárosi Vízművek a Deák téren ballonos vízadagoló automatákkal és párahűtőkkel várja a járókelőket, a hőségriadó idején – várhatóan a hétvégéig – 8 és 18 óra között. Emellett Budapest több csomópontján, így a Széll Kálmán téren, az Őrs vezér terén, a Blaha Lujza téren és a Nyugati téren mozgó egységek, hűtőkocsik segítségével zacskós vízhez juthatnak az arra közlekedők. Még az Állatkertben is lesz extravízes blokk.
Debrecenben palackozott ivóvizet osztanak a rendkívüli melegben csütörtökön és pénteken két forgalmas csomópontban – közölte az önkormányzat az MTI-vel. A város főterén főterén emellett vízporlasztó kaput állítottak fel és a főbb utakat folyamatosan locsolják.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. munkatársai csütörtökön és pénteken Vác, Szentendre és Gödöllő forgalmas csomópontjaiban osztanak csapvizet. Zalaegerszegen a Kovács Károly téri parkolóban, míg péntek délelőtt a piacon is osztanak vizet a járókelőknek a Zalavíz Zrt. dolgozói.
Szegeden a már működő 43 ivókút mellé további négy mobil ivókutat helyeztek ki a Szegedi Vízmű Zrt. munkatársai a belvárosi Széchenyi téren, a Dugonics téren, az Aradi vértanúk terén és az Erzsébet ligetben.
Tatabányán az Északdunántúli Vízmű Zrt. friss karsztvizet oszt a lakosságnak. Délelőtt 10 és délután 3 óra között a Dózsakert Sétáló utcában, valamint a Ságvári Endre utca 5. (Smaragd Gyógyszertár) előtt olthatják szomjukat a járókelők.
Dorog és Esztergom központjában is friss vízhez juthatnak a szomjazók napközben 8 és 15 óra között. Székesfehérváron a Fejérvíz Zrt. már befejezte az osztást, csaknem 25 ezer pohárnyi vizet osztottak szét. Jelenleg tűzcsapokra szerelt ivókutak működnek a város különböző pontjain.