Belföld

Tarlós szerint radikalizálódnak a hajléktalanok

"Létezik olyan, hogy hajléktalanbűnözés, ha tetszik, ha nem" - jelentette ki a főpolgármester.

A hajléktalankérdés kettős megoldást kíván, mert egyrészt szociális, másrészt “igenis rendészeti probléma, mert a hajléktalanok egy része egyértelműen radikalizálódik” – jelentette ki a főpolgármester hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

“Létezik olyan, hogy hajléktalanbűnözés, ha tetszik, ha nem” – mondta Tarlós István, hangsúlyozva, hogy ha hajléktalan követ el bűnt, az ugyanolyan, mintha bárki más tenné ezt.

Valamit kezdeni kell a “hajléktalantanyákkal” is – mondta -, a csepeli sem fél éve van ott, hanem évek óta, akárcsak a Ferihegyi út mentén található telep.

A városvezető tájékoztatása szerint három nagy épületet újítanak fel egyidejűleg a hajléktalanság mérséklésére. Ezek egyike a salgótarjáni úton, két másik pedig Budán, a Rév utcában található. Mint mondta, emberi körülményeket és a főváros cégeinél munkalehetőséget kínálnak az érintetteknek. Jelezte: nem várható el, hogy a főváros lakást adjon a hajléktalanoknak és “tökéletesen munkaképes emberektől ne várja el cserébe, hogy dolgozzanak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik