A kormány még nem döntött a vörösiszapügyben a Mal Zrt. elleni per megindításáról, a döntés előkészítéséhez szükséges szakmai háttérmunka azonban folyamatban van – írta a Magyar Nemzet hétfőn a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságtól kapott tájékoztatás alapján.
A lappal azt is közölték, hogy a kormány továbbra is figyelemmel kíséri a vállalat működését, hogy az semmilyen módon ne veszélyeztethesse a környék lakóit.
A tavaly október 4-i vörösiszap-katasztrófa nyomán az állam a Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely körzetében keletkezett vagyoni veszteségek nagy részét pótolta, a lakók pedig hozzájárultak, hogy a kárösszeget az állam hajtsa be a felelőstől – emlékeztet a lap, hozzátéve, hogy egy korábbi kormányhatározat szerint az igazságügyi tárca feladata megvizsgálni a perindítás lehetőségét.
A cég vezetői ellen még tavaly ősszel büntetőeljárás indult, amely jelenleg is tart, a lap úgy tudja, a bűnügyben eddig hat szakvélemény készült, a legutóbbit az elmúlt napokban ismertette Bakonyi Zoltán gyanúsítottal, a Mal Zrt. akkori és jelenlegi vezérigazgatójával a nyomozó hatóság. Közben folynak a polgári kártérítési perek is, a Fővárosi Bíróságon szeptemberben tizenkét ügyben tartanak meghallgatást – írta a Magyar Nemzet.