Belföld

Kiakadtak a szakszervezetek a munkatörvénykönyv-tervezet miatt

Kilátásba helyezték, hogy utcára vonulnak, amennyiben nem sikerül megegyezniük a kormánnyal a változtatásokról.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: jogi szakértőjükkel részletes szakmai anyagot készítettek a tervezetről, amelyet elküldtek a Fidesz és a KDNP vezetőinek, és már múlt héten megkezdték az egyeztetéseket a Liga Szakszervezetekkel és a munkaadókkal. Hangsúlyozta: az a cél, hogy egy olyan Mt. szülessen, amely erősíti a munkaadók versenyképességét, de megőrzi az egyéni és kollektív munkavállalói jogokat.

Hozzátette: a kormányt is próbálják bevonni az egyeztetésekbe, de ha ez nem vezet eredményre, akkor az utcán és a munkahelyeken is tiltakozni fognak. Szakmai anyagukat elküldték a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM), Orbán Viktor miniszterelnöknek is, és eljuttatják javaslataikat az őket megkereső ellenzéki pártoknak is. A kormánytól ígéretet kaptak az egyeztetésre, de még nem lehet tudni, erre mikor kerül sor.

Az ügyben az Alkotmánybíróságot is megkeresik, mert véleményük szerint a tervezet több ponton ütközik az alaptörvénnyel és a nemzetközi joggal.

A szakszervezet kifogásolja többek között, hogy a munkáltató rendes felmondással megszüntetheti a keresőképtelen, várandós, szülési szabadságon, gyesen, gyeden lévők, gyermeküket vagy hozzátartozójukat ápolók munkaviszonyát azzal, hogy a felmondási idő esetükben csak ezeknek a körülményeknek a letelte után kezdődik, nem tolódik ki azonban esetükben sem a felmondási idő 30, illetve 15 nappal. A MOSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezet szerint megszűnik a védett korban lévőkre vonatkozó felmondási korlátozás. A szakszervezet nehezményezi, hogy a javaslat nem írja elő általános heti pihenőnapként a vasárnapot, valamint hogy a munkáltató egyoldalúan is elrendelhet évi 300 óra túlmunkát.

Palkovics Imre elmondta, a Liga Szakszervezetekkel közösen nemzetközi konferenciát akarnak szervezni a kérdésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik