Gazdaság

Lájtosan emelkedik csak a születésszám

Több gyermek született az év első négy hónapjában, mint tavaly. De a négy évvel ezelőtti szintet még mindig nem érte el a bébik száma. Viszont ismét kevesebb halálozás volt.

AKSH előzetes adatai szerint 2014 első négy hónapjában 28 318 gyermek született, 2,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.A halálozások száma az év első harmadában 43 224 volt, ami 3,7 százalékos csökkenést jelent 2013. január–áprilishoz viszonyítva.

A természetes fogyás 14 906 fő volt, 2 478-cal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Mihez képest?

Bár a 28 ezer feletti születésszám növekedést jelent, azért ez még nem azt jelenti, hogy sínen vagyunk a babaprojektben. Hiszen például 2010-ben még ugyanebben az időszakban 30 944 gyermek jött világra – de az sem számított kiemelkedőnek.

A születések száma az év három hónapjában emelkedett, februárban viszont 1,1 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. A legnagyobb növekedés áprilisban volt, amikor a 7 023 regisztrált újszülött 9,3 százalékkal múlta felül az előző év azonos havi értékét. Az emelkedés mögött azonban az is ott van,, hogy tavaly a negyedik hónapban születtek a legkevesebben.

Az előzetes adatok szerint 2014 első négy hónapjában 28 318 gyermek született, 2,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.A halálozások száma az év első harmadában 43 224 volt, ami 3,7 százalékos csökkenést jelent 2013. január–áprilishoz viszonyítva. A természetes fogyás 14 906 fő volt, 2 478-cal kevesebb az egy évvel korábbinál.Mihez képest
Bár a 38 ezer feletti születésszám növekedést jelent, azért ez még nem azt jelenti, hogy sínen vagyunk a babaprojektben. Hiszen 2010-ben még ugyanebben az időszakban 30 944 gyermek jött világra – de az sem számított kiemelkedőnek. 
A születések száma az év három hónapjában emelkedett, februárban viszont 1,1 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. A legnagyobb növekedés áprilisban volt, amikor a 7 023 regisztrált újszülött 9,3 százalékkal múlta felül az előző év azonos havi értékét. Az emelkedés mögött azonban az is ott van,, hogy tavaly a negyedik hónapban születtek a legkevesebben. 
Mérleg
A halálozások száma az év mind a négy hónapjában kevesebb volt, mint 2013-ban.  
A természetes fogyás üteme 5,3 ezrelékről 4,6 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január–áprilisi 17 384-gyel szemben 2014 első négy hónapjában 14 906 főt jelentett – állt a KSH legfrissebb jelentésében.

A 2014. január–áprilisi időszakban számottevően többen kötöttek házasságot is, mint egy évvel azelőtt: a 6641 házasságkötés jelentősen, 8,1 százalékkal, számszerűen 500-zal haladta meg a bázisidőszaki értéket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik