Gazdaság

Kicsoda Vida Ildikó, az USA-ból kitiltott NAV-elnök?

vida (vida)
vida (vida)

Bombaként robbant a hír, hogy az USA budapesti nagykövetsége megtagadta a beutazást a NAV elnökétől, Vida Ildikótól. Utánanéztünk, hogy kicsoda is az elnök asszony.

Az Index információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három vezetője került az Egyesült Államokban feketelistára, közöttük van Vida Ildikó elnök is. Utánanéztünk, hogy mit lehet tudni Vida Ildikóról.

Mindenekelőtt azt, hogy egyszer már volt Apeh-elnök. Az első Orbán-kormány idején, 1999-2002 között ő vezette az adóhatóságot, 1998-99 között pedig elnökhelyettes volt.

Fotó: MTI

Simicska régi jó ismerőse

Az Átlátszó azt írta róla, hogy Vida Simicska cégbirodalmából érkezett Simicska helyettesének az adóhatósághoz, majd a 2002-2010 közötti szocialista kormányzatokat Mahír-alkalmazottként (Simicska-érdekeltség) vészelte át. Azt is lehet tudni róla, hogy Vida Ildikó jogász, egykori Bibó-kollégistaként Orbán és Simicska közvetlen harcostársa.

Ha rákeresünk Vida nevére, alig kapunk találatot. A NAV honlapján nincs fent életrajza, az egyetlen forrás az MTI által közzétett hivatalos életrajz. E szerint Vida 1964. március 5-én Kisújszálláson született, ahol az általános iskolai tanulmányait is végezte, majd a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett. Jogi diplomájának megszerzését követően (1989) három évig a Pest Megyei Adófelügyelőségen dolgozott főelőadóként.

Ezután váltott és 1992-től 1998 augusztusáig a 124. számú Ügyvédi Iroda tagja volt. E mellett öt évig látta el a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének jogi képviseletét, amelyhez egyebek között a minisztériumok, a bíróságok, az ügyészségek, az önkormányzatok, a Magyar Tudományos Akadémia és számos közalkalmazotti terület tartozott. Az MTI szerint így “módja volt megismerni nemcsak a szakszervezeti munkát és a különböző érdekképviseleti fórumokat, hanem a közalkalmazotti és köztisztviselői területhez kapcsolódó jogszabályokat, s az 1992-ben életbe lépett új munkajogi szabályozás részleteit, gyakorlati problémáit is”. Vida a versenyszférában 1995-től 1998 augusztusáig elsősorban társasági jogi ügyekkel foglalkozott.

Durvul a történet

A Napi Gazdaság csütörtökön adta hírül, hogy Magyarországon több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik, ezért az amerikai fél arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőit kitiltsa az Egyesült Államokból.

A 444.hu nem hivatalos, de több egymástól független helyről megerősített híre szerint, a NAV és a fideszes Századvég vezetőit tiltották ki az Amerikai Egyesült Államokból. Köztük Habony Árpádot, Orbán Viktor legfontosabb tanácsadóját, Heim Pétert, a Századvég vezetőjét, illetve VIdán kívül még két másik NAV-vezetőt.

Az amerikai lépés hátterét hivatalosan eddig egyik fél sem hozta nyilvánosságra. Az USA budapesti nagykövetsége a hír megjelenése után annyit közölt, hogy valóban elrendeltek beutazási korlátozásokat, mégpedig azért, mert hiteles információ áll rendelkezésükre, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak.

Fideszes források szerint a Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálat lehetett az intézkedés oka. A 444.hu viszont azt írta, hogy más okok miatt dönthetett az amerikai diplomácia a kitiltás mellett. Értesüléseik szerint a magyar kormányhoz közel álló, illetve a kormánynak közvetlenül is dolgozó személyek az utóbbi másfél évben több esetben is megpróbáltak kenőpénzt szerezni amerikai nagyvállalatoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik