Belföld

Botrányokkal sem sikerült kikezdeni az elnököt

Ismét Éger Istvánt választották meg elnöknek a Magyar Orvosi Kamara tisztújító küldöttgyűlésén.

Éger István a szavazás után sajtótájékoztatón elmondta: három jelölt indult az elnöki pozícióért, rá a jelen lévő küldöttek hetven százaléka szavazott.

Annak kapcsán, hogy a héten a Nemzeti Erőforrás Minisztérium arra kötelezte MOK-ot, hogy még ne zárják le a jelöltlistát, azt mondta: a MOK-ot felügyelő tárca és annak vezetője nagyon nehéz helyzetbe hozta a kamarát. Kiemelte: törvénysértésre még a miniszter sem kötelezheti őket. Márpedig – mint mondta – a törvény egyértelműen fogalmaz: a küldöttgyűlést és a tisztújítást meg kellett tartani. Ugyanakkor a felügyeletet ellátó tárca semmiféle segítséget nem nyújtott ahhoz, hogy ha van tisztázandó ügy, azt idejében lezárják – tette hozzá.

Éger István 2003 óta tölti be a köztestület elnöki pozícióját. A kötelező kamarai tagság visszaállításáról szóló törvény úgy rendelkezett, hogy a törvény hatálybalépésétől a tisztviselők két ciklusra újraválaszthatók, így jelölhették ismét Éger Istvánt. Mint kifejtette, az általa az elmúlt nyolc évben képviselt program alapján folytatja munkáját. Kiemelte: az etikai rendszer átvétele kapcsán óriási teher hárul rájuk, de leszögezte: a január elsejével életbe lépő alapszabály és kódex mentén “emberbarátabb, orvosbarátabb, betegbarátabb” és igazán etikus ítélkezési rendszert szeretnének üzemeltetni.

Emellett a folyamatban lévő érdekérvényesítő akciókat – ilyen a rezidenseknek az elsősorban a jobb megélhetésért indított felmondóleveles mozgalma – a jövőben is támogatni fogják.

A sajtótájékoztatón Éger István arra a HírTV által bemutatott felvételre is reagált, amelyen az látszik, hogy a kamara alapszabályának megszavazásakor valaki egy helyett három szavazógéppel szavaz. Éger István felvetette, hogy miért éppen csütörtökön – a gyűlésük előtt néhány nappal – került elő ez a felvétel, továbbá a készítője miért nem tett panaszt, illetve feljelentést az ügyben. Leszögezte: a szombati szavazáson mindenki csak egy szavazógépet kapott, továbbá az egész gyűlésről felvétel készült. A MOK szombati országos küldöttgyűlésének határozatképességéhez 175 küldött jelenlétére volt szükség, a szavazáson mintegy 240-en vettek részt.

Az MTI a zárt ülésen részt vevőktől úgy értesült, a gyűlésen végig feszült volt a hangulat, sokáig kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán elnökválasztás. A héten nyilvánosságra került, a MOK újjászerveződésének és tisztújításának szabályosságát vitató hírek, valamint a minisztérium álláspontja miatt többen a szavazás elhalasztását is kérték. Ezt viszont a többség végül elutasította.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik