Gazdaság

Korlátozták Litvániában az energiaitalokat

Az országban - a világon elsőként – fiatalok nem vásárolhatnak energiaitalokat.

A jogszabály megsértőit 200-tól 400 litáig (17,7-35,5 ezer forint) terjedő pénzbírsággal sújtják. Kétszáz litára megbüntethetik azt a magánszemélyt is, aki fiatalok számára vásárol a tiltott italból. A tilalom az első a maga nemében a világon. Forradalmi lépés, amelyet még egyetlen más ország sem tett meg – hangoztatta Almantas Kranauskas, a vilniusi egészségügyi minisztérium egyik magas beosztású tisztségviselője.

Az energiaitalok árusítását korlátozó jogszabályt évekig tartó vita után májusban fogadta el a litván parlament egy munkáspárti képviselőnőnek, az egészségügyi bizottság elnökének javaslatára. A litván egészségügyi hatóságok figyelmeztettek, hogy az energiaitalok magas koffein- és taurintartalma hiperaktivitáshoz és függőséghez vezethet. A bírálók szerint az új törvény eltúlozza a problémát és fölösleges bürokráciát teremt.

A baltikumi ország legnagyobb szupermarketlánca, a Maxima közölte, hogy az eladási korlátozás okozta problémák ellenére “megértést tanúsít” az intézkedés iránt, sőt a jövőben kevésbé feltűnő helyre rakja ki az energiaitalokat, és figyelmeztet azok veszélyeire. Egy felmérés szerint a litván diákok 10 százaléka hetente legalább egyszer iszik energiaitalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik