2012-től módosulnak a BKV biztosítási feltételei. A közlekedési vállalat nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva döntött úgy, hogy felmondja a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-vel kötött utas-balesetbiztosítását. Ezzel éves szinten mintegy 50 millió forintot takarítanak meg – áll a BKV közleményében.
Eddig a BKV utasbaleset-biztosítása – a felelősségi viszonyok vizsgálata nélkül – limitált kártérítést nyújtott a jeggyel vagy bérlettel rendelkező utasok számára, amikor őket a társaság üzemi területén (mozgólépcsőn, járművön, járműről történő le- és felszálláskor) valamilyen baleset érte. A jövőben viszont csak azokban a helyzetekben nyújtanak – a kár teljes összegéig – fedezetet, amikor a káresetért a BKV felelős.
Bárkinek a hibájából is éri viszont baj az utast, a közlekedési vállat továbbra is segítséget nyújt a káresetek rendezéséhez. Az eseményt ilyenkor 15 napon belül kell bejelenteni a BKV Zrt.-nél, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. bármely fiókjánál, illetve az Invest Bróker International Kft.-nél – zárul a közlemény.