A magyar gazdaság kezd egyre inkább “válságellenállóvá” válni: az EU 28 országa közül a magyar gazdaság dobogós helye azt mutatja, hogy a gazdaság folyamatai kedvezőek maradtak – fogalmazott Varga Mihály a Hír Tv P8 című műsorában. Mindez annak ellenére van így, hogy a harmadik negyedévben az orosz-ukrán válság hatása már érződött, és az eurózóna országaiban, az ország legnagyobb exportpiacain pedig még mindig stagnálás figyelhető meg – tette hozzá.
Megerősítette, hogy a jövő évi adórendszer nyomán a családoknál több pénz marad, és a fő hangsúly a családok helyzetének javítására, a foglalkoztatás bővítésére helyeződik. A cafeteriáról szólva Varga Mihály elmondta: abban a körben – kétszázezer forintos határig -, amelyben a dolgozók nyolcvan százaléka kap valamilyen cafeteria szolgáltatást, semmi nem fog változni. A kabinet szerint a helyes irány az, hogy a cafeteriánál is készpénz kapjanak a munkavállalók – jegyezte meg.
A kitiltási ügyről elmondta: a kormány következetesen és világosan megfogalmazta, mit vár, mit kér az amerikai féltől. Amíg az amerikai fél nem lép ebben az ügyben, addig van egy “lebegő, megalapozatlan vád, de semmi több”. Hozzátette: emberileg meg tudja érteni Vida Ildikót, akinek két hetet vett igénybe, mire jelezte az ügyet. Varga Mihály szerint “kezd az ügy abba az irányba menni, mintha az amerikai félnek nem lettek volna az állítása alátámasztására bizonyítékai.”
Emberileg meg tudja érteni Vida Ildikót, akinek két hetet vett igénybe, mire jelezte az ügyet – tette hozzá. Úgy vélte, az áfacsalásoknak az országban tapasztalható nagy száma nem lehet indok a kitiltásra, mert az áfacsalásokat Németországban, Svájcban sem tudták teljes egészében visszaszorítani.