Belföld

Igét hirdettek a parlament előtt

Az egyházügyi törvény elfogadása ellen tartottak figyelemfelhívó demonstrációt keresztény evangéliumi egyházak pénteken Budapesten a Kossuth téren.

A mintegy kétszáz demonstráló előtt a gyülekezeti vezetők azt hangoztatták, hogy a törvény diszkriminatív, és ki kell állni a lelkiismereti és vallásszabadság mellett. Elmondták, a törvényjavaslat ismét “szektásként” kezeli őket, nem ismeri el a felekezetüket. A demonstráción a Kossuth-szobor előtt felállított színpadon a lelkészek igét hirdettek, valamint zenészek keresztény dalokat játszottak.

A mintegy háromórás rendezvény végén Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke a demonstrálók előtt azt mondta: akik a törvényt megszavazzák, azok nincsenek velük; azok ellenük vannak. A kormány az ügyben nem tartott egyeztetést, “diktálnak nekünk, s ezt (…) diktatúrának szokták nevezni” – fogalmazott.

A demonstráción megjelent Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.

A parlamenti záró szavazásra váró egyházügyi törvényjavaslat a Magyar Katolikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (Statusquo Ante), a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyét, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Ortodox Exarchátust, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegyét, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjét, a Magyar Unitárius Egyházat, a Magyarországi Baptista Egyházat és a HIT Gyülekezetét sorolja fel az Országgyűlés által elismert magyarországi egyházak között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik