Január 15-ig összesítik a vörösiszap-katasztrófa által sújtott ingatlanok tulajdonosainak az ingóságaikban keletkezett kárait, amelyeket ezután a Magyar Kármentő Alapból térít meg az állam – közölte a Veszprém megyei védelmi bizottság. A védelmi bizottság a három település – Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely – önkormányzata mellett a karitatív szervezetek két munkatársát bízta meg a kárigények összesítésével.
A kármentő bizottság kéri az összesítő adatszolgáltatást azon családokkal kapcsolatban is, amelyek elköltöztek vagy új ingatlant vásároltak.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja október 4-én szakadt át. Mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet öntötte el. A szerencsétlenségnek tíz halálos áldozata van. Devecserben 225, Kolontáron 34, Somlóvásárhelyen pedig két ingatlan lakhatatlanná vált.