Gazdaság

A főváros felveheti a hitelt a 3-as metró felújításához

A kormány engedélyezi, hogy a főváros hitelt vegyen föl a 3-as metróvonal felújításához, sőt kész állami garanciával segíteni a hitelfelvételt - jelentette be Varga Mihály, gazdasági miniszter.

A metróvonal biztonságos, “ugyanakkor tény, hogy a felújítás nem várhat tovább, az utasok biztonsága érdekében haladéktalan lépésekre lesz szükség” – mondta Varga Mihály a kormányülés szünetében.

A kormány eddig is segítette a főváros gazdálkodását, hiszen az elmúlt években több lépésben összesen 217,7 milliárd forint adósságot vállalt át az állam Budapesttől. Az idén 24 milliárd forinttal támogatja a központi költségvetés a fővárosi tömegközlekedést, emellett a kormányzat fogyasztóiár-kiegészítéssel is segít.

Jó vétel volt az MKB

A kormányülésen szó volt az MKB megvásárlásával kapcsolatos kérdésekről, így áttekintették az előszerződést, és a kormány megállapította, hogy az ország számára előnyös megállapodás jött létre – számolt be Varga Mihály. Hozzáfűzte: az ülésen részt vett Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke is, tekintettel arra, hogy részben a jegybank végezte azt az előzetes értékbecslést, amely alapján az előszerződést megkötötték.

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy a magyar állam 55 millió euróért vásárolja meg az MKB Zrt.-t, valamint, hogy a bajor fél 270 millió euróval, vagyis a vételárat jóval meghaladó összeggel tőkésíti fel az céget, vagyis a kormány pozitív szaldójú megállapodást tudott kötni.

50 százalék fölé nőtt a hazai tulajdon

Varga Mihály jelezte: a kabinet felhatalmazta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az előszerződés alapján július 31-ig kösse meg a szerződést az előző tulajdonos Bayerische Landesbankkal.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzügyi válság megmutatta, hogy fontos a magyar gazdaság szempontjából a hazai tulajdon növelése a pénzintézeti szektorban. Az MKB megvásárlásával 50 százalék fölé nőtt a hazai bankok aránya, így a hitelezést biztonságosabban lehet növelni, ami a gazdaságra is kedvező hatással van – mondta Varga Mihály.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik