Van remény arra, hogy a magánszemélyeknek ne kelljen sorba állniuk majd minden március 20-án a postán, hogy feladhassák személyi jövedelemadóbevallásukat.
A skandináv országokban már régóta bevált gyakorlat, hogy a magánszemélyek személyi jövedelemadóját az adóhivatal állapítja meg. A rendszer lényege, hogy a foglalkoztatók beküldik az adatokat, a magánszemélyek pedig csatolják az adókedvezményekre jogosító igazolásaikat, amelyek alapján az adóhatóság elkészíti az adóbevallást.
A magánszemélyek ezt észrevételeikkel módosítják, vagy elfogadják. Király László György, azt APEH elnöke elmondta, hogy hasonló szisztéma bevezetését elképzelhetőnek tartja a magyar adóhatóság is. Azt azonban nem tervezik, hogy az egyéni vállalkozók és a gazdasági társaságok adóbevallását hasonló módon elkészítsék.
Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
Kiderült, hogyan képzeli a Tisza Párt a szakemberhiány enyhítését, az alapellátás, a kórházak és a mentőszolgálat reformját és a várólisták csökkentését. Magyar Péterék mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyet ígérnek, és azt is, hogy minden vidéki kórházat megtartanak.
