Belföld

Veszélyhelyzetet rendeltek el a Sajó térségében

A tavaly kora nyári árvíz is megismétlődhet a térségben.

A kormány szerdai ülésén veszélyhelyzetet hirdetett az árvízi helyzet miatt Sajóecseg, Felsőzsolca és a Sajó mente körzetében – jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A tárcavezető elmondta: lehetséges, hogy megismétlődik a 2010 kora nyári árvíz a térségben, ugyanis rengeteg a hó a körzetben, és gyors az olvadás. Előfordulhat az is, hogy a tavaly újjáépített felsőzsolcai házak ismét veszélybe kerülnek. A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a veszélyhelyzet értelmében a kormány és a hatóságok szerdától ingatlanokat vehetnek igénybe időszaki gátak építéséhez, és a vis maior alap is megnyílik a károk megelőzése és a hatékony védekezés érdekében.

A Belügyminisztérium a katasztrófavédelemmel, a Vidékfejlesztési Minisztérium pedig a vízügyi hatóságokkal együttműködve mostantól mindent meg tud tenni az árvíz kárainak mérséklése érdekében.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: az árvíz mellett a belvízi helyzet is súlyos. Ennek oka, hogy amióta folyamatosan mérik a víz mennyiségét Magyarországon – vagyis az 1870-es évek óta -, nem esett annyi csapadék, mint 2010-ben. Ezenkívül 2009-ben is az átlagot meghaladó eső hullott.

Ennek hatására tulajdonképpen 2009. december 23-a óta folyamatos belvízvédelmi készültségben van az ország, ami 2010 végére olyan méreteket öltött, hogy már nem a teljes mezőgazdasági kármentesítés a cél, hanem belterületek védelme – mondta. A miniszterelnök-helyettes példaként említette, hogy 2010-ben 2,8 milliárd köbméter belvizet emeltek át a védekezés során, ami másfélszer annyi, mint a Balaton össztérfogata.

Kisebb pánikhangulat a bejelentés után

A Miskolchoz közeli Felsőzsolca lakói a veszélyhelyzet kihirdetésének hírére az MTI tudósítójának úgy reagáltak, hogy a Sajótól nem félnek, mert a folyót védő gátak megfelelőek. Annál inkább tartanak viszont az úgynevezett kis-Sajótól, amelynek vize tavaly nyáron elöntötte a települést, és kétszáznál több házat tett lakhatatlanná. Több, a nevét nem vállaló városlakó szerint a veszélyhelyzet kihirdetése kisebb pánikhangulatot okozhat Felsőzsolcán, mivel szerintük semmi sem utal közelgő áradásra, a tavalyi árvízre viszont még mindenki élesen emlékszik.

Rabi József sajóecsegi polgármester az MTI-nek azt mondta: a figyelőszolgálatot megszervezték, 16 ezer homokzsák raktáron van, a szükséges eszközöket – például lapátot – pedig beszerzik. A jelenlegi szlovákiai és hazai jelentések szerinte nem feltételezik ugyan, hogy árvíz lesz, de felkészültek egy esetleges védekezésre.

Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere azt közölte az MTI-vel, hogy ha a Sajón árhullámokra kell számítani, akkor a Bódván is, mivel közel van egymáshoz a vízgyűjtő területük. “Sajnos, mivel a védművek helyreállítása a tavaly május-júniusi árvizek óta a mai napig nem történt meg, a Bódva mentén több település – köztük Edelény is – veszélyben van akkor is, ha a rekordvízállásoktól jelentősen alacsonyabb vízszintekkel érkeznek az áradások” – fogalmazott a polgármester.

“Nem vagyunk megnyugodva a vis maior keret kapcsán sem, hiszen a Belügyminisztérium Edelénynek a tavaly májusi-júniusi védekezési költségek töredékét sem fizette ki. Emiatt pedig az önkormányzat lassan csőd közeli helyzetbe kerül” – mondta az edelényi polgármester.

A Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a veszélyhelyzet kihirdetését nem árhullám érkezése tette szükségessé. Közleményükben azt írták: a kihirdetett veszélyhelyzet teszi lehetővé az árvízvédelmi intézkedések és munkálatok végrehajtását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik