A kormányfő-helyettes a felsőoktatási rendszerrel kapcsolatban kifejtette: személy szerint rendkívül kritikus a bolognai rendszerrel kapcsolatban, s abból, mint megjegyezte: számos nyugati ország “igyekszik kihátrálni”. Hozzátette: nem kell oktatási szakembernek lenni, hogy lássa valaki, mennyi a probléma vele. Az sem titok – folytatta -, hogy mindig élesen szemben állt a Magyar Bálint és Hiller István előző oktatási miniszterek által képviselt liberális felfogással, ami teljes csődhöz vezetett az oktatásügyben. Szimpatikus számomra az, aki radikálisan fel akarja számolni a rombolást, amit Magyar Bálint és Hiller István művelt oktatási miniszterként – fogalmazott a kormányfő helyettese.
Semjén Zsolt azt mondta, nem vitatja, hogy Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa között lehetnek szemlélet-, vagy akár értékrendbeli különbségek, például a bolognai folyamat tekintetében, de ez alapvetően nem egy Fidesz-KDNP konfliktus. A felsőoktatási törvényről mindenki elmondja a véleményét, s a szükséges döntéseket a kormány meg fogja hozni – szögezte le. Megjegyezte: a Fideszben is nagyon sokféle álláspont van, sokan a Hoffmann Rózsa álláspontjához állnak közelebb.
Semjén Zsolt azt mondta, hogy minden kereszténydemokrata államtitkár munkájával maximálisan elégedett, Hoffmann Rózsától kezdve, Rétvári Bencén, Soltész Miklóson, Szászfalvi Lászlón át Simicskó Istvánig és Jávor Andrásig. Mindannyian bizonyították a beléjük vetett bizalmat – fogalmazott.