Gazdaság

Kínzókamrában töltjük a munkaidőnket

Az egyterű iroda valójában rosszat tesz a munkavégzésnek.

A mai irodák zöme valahogy így néz ki: 20-100 ember ül egy légtérben, s íróasztalaikat paravánokkal és polcokkal igyekeznek valahogy kicsit elszigetelni egymástól. Villog a neon, kerreg a vírusokkal feltöltött légkondi. A szomszéd íróasztalnál ülő ember kizárólag üvöltve képes telefonálni, de azt gyakran.

A környezeti zaj ellen „agybadugós” fülhallgatókkal igyekeznek védekezni az emberek, már ahol egyáltalán engedik a zenehallgatást. Nézi az ember a monitort fáradt szemmel, és arra gondol: tényleg muszáj nekem itt lennem? Pláne télen, amikor sötétben érkezünk és sötétben távozunk.

Az egyterű iroda egy német találmány az 1960-as évekből, amelynek eredetileg az volt a célja, hogy a cégen belüli hierarchiát kicsit elmossa és ösztönözze a főnökök és beosztottak közötti kommunikációt. Mára úgy elterjedt, hogy az irodában dolgozók jelentős része ilyen dizájnú helyen tölti munkanapjait. És eközben szenved.

Utáljuk, hogy nincs magánterünk

Csakhogy, mint az Atlantic által összeszedett kutatásokból kiderül, ez az irodadizájn sok dologra jó, de a munkát éppenséggel megnehezíti és terhessé teszi. 2002-ben egy kanadai olajcég végzett felmérést a dolgozói között egy többterű irodából egy egylégterű irodába való költözés előtt és után. Azt találták: a dolgozók sokkal elégedetlenebbek lettek az új helyen, vélhetően azért, mert nem maradt magánszférájuk.

Egy másik kutatás szerint mindenesetre az építészeti értelemben vett magánterület együtt járt azzal, hogy az emberek pszichológiai értelemben is azt érezték: van magánterületük a munkahelyükön, ami szoros összefüggést mutatott azzal, hogy boldogabbak és termelékenyebbek lettek.

Túl sok dolog vonja el a figyelmet

A nyitott irodák állandó háttérzaja azért is problematikus lehet, mert egyszerűen elvonja az ember figyelmét a feladatáról. Ezt több kutatás is megerősítette: az egyikben a háttérzajban ülők lettek bénábbak a matekfeladatok elvégézésében, a másik esetében pedig a zenehallgatás miatt.

Az egyterű iroda különösen nehéz helyzetbe hozza az introvertált személyiségtípust, nekik az extrovertálaknál is jobban rontotta a teljesítményüket a nagy közös iroda.

Rengeteg a fény és rossz

A természetes fény helyetti mesterséges megvilágítás miatt ráadásul még kevesebbet is alszanak a dolgozók – akár háromnegyed órával is kevesebbet, derül ki egy friss kutatásból.

Az erős fej feletti világítás ugyanakkor a pszichénket is megváltoztatja: hajlamosabbak leszünk észrevenni (vagy belelátni valamibe) az agressziót – és a szexiséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik