Belföld

West Balkán: borzalmas sérülések

A rendőrség egyértelműen cáfolja a Magyar Hírlap értesüléseit, ami szurkálásról szól.

A szombati diszkótragédia három áldozata közül kettő is kábítószert fogyasztott; szervezetükben amfetaminszármazékot találtak – írja a Magyar Hírlap. Közben a Népszabadság arról írt, hogy megrendelt pánik okozhatta a diszkódrámát.

Az orvosszakértői vélemény szerint a gimnazista lányok halálát fulladás és a belső szervek vérzése okozta. A harmadik áldozat több bordája is eltört, és az egyik átszúrta a szívét. A Blikk úgy értesült, ő emellett a nyakát törte, és többen rátapostak, a másik két tinit pedig a lépcső korlátjához préselte a tömeg.

A Magyar Hírlap névtelen forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy szúrt sebet kapott a diszkóban egy csepeli diák is: a fiú hétfőn nem ment haza az iskolából, a rendőrség keresi. Az öt eddigi gyanúsított mellett – akiknek előzetes letartóztatását kezdeményezték – a BRFK további tizenhárom személyt gyanúsít, ők szabadlábon védekezhetnek.

A napilap információi szerint a helyszínen csupán négy-öt biztonsági őr volt a tragédia idején, de rendezvénybiztosítási szakképzettséggel nem mindegyikük rendelkezik. Van, akinek még vagyonőri bizonyítványa sincs.

A diszkó szombaton este kilenc órakor nyitott, ám fél tíz körül már verekedés tört ki az épületben – olvasható a lapban. Ekkor egy nyolc-tíz fős társaság elment, majd később „erősítéssel” visszatért – teszi hozzá a Magyar Hírlap.

„A Magyar Hírlap értesülései egyértelműen rosszak” – mondta Horváth Katalin Fanni rendőrzászlós, a BRFK szóvivője. A halál okát mindhárom lánynál egyértelműen fullladás okozota, és csak az egyik lány testében találtak kábítószert. Nem igaz az sem, hogy a szórakozóhelyen megszúrtak egy diákot – olvasható az Indexen.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a rendőrség által meghallgatott ezer tanúból eddig egyik sem mondta azt, hogy késelést látott. Tényszerűnek tűnik viszont, hogy valaki “késelést” kiáltott a tömegben, ami pánikot okozhatott.

Közben Zsolt Péter médiaszociológus a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta a West Balkánban történt tragédia kapcsán, hogy ilyen helyzetekben törvényszerűen indul el az álhírek terjedése, az a gond, hogy a társadalom egy része elkezdte tényként kezelni a közösségi portálokon megjelent információkat, amelyeket egyes újságírók ellenőrizetlenül használnak.

Zsolt Péter szerint egy médiaetikai hiba, hiszen „felemelik” ezeket a bejegyzéseket, és megjegyzésekkel sem segítik az értelmezésüket. A médiaszociológus szerint az internet alapvetően két struktúrában működik: vannak az arccal beazonosítható felhasználók, illetve a név nélkül kommentelők, akik esetében „a felelősség nélküliség önmagában gerjesztő hatású”.

A médiaszociológus figyelmeztetése után a hirado.hu is közzétett egyébként egy anyagot, amely a “késeléses” verziót erősítette meg. A névtelenséget kérő informátor azt állította, hogy ő vért és szúrt sebet látott az egyik lányon, a tömegpánikból viszont semmit nem érzékelt, bár már kint verekedéseket láttak, az emberek sorban állás közben beszólogattak egymásnak.

Üvegek repkedtek a levegőben, a szórakozni vágyók és az őrök között pattanásig feszült volt a hangulat.

Belépéskor megmotozták őket, fiúkat és lányokat is egyaránt, a táskájukat ki kellett nyitni és megmutatni, nincs-e náluk alkohol vagy kés, mert azt nem vihettek be magukkal. Amikor beértek az alsó szintre, vak sötét volt, már ott is lökdösték az emberek egymást, hogy feljebb menjenek, de ekkor még nem is voltak sokan.

Éjfél felé kapott egy sms-t egy ismerősétől, aki kint volt a Nyugati téren, hogy ürítik ki a helyet, és ekkor megkereste a WB-ben lévő barátait, hogy szóljon nekik. Eljutott a ruhatárhoz, de ő kint maradt a lépcsőházban, mert az ismerősei elhozták az ő kabátját is, ekkor már tumultus kezdett kialakulni.

A téren rendőrök és mentősök fogadták őket, elmondása szerint „látta, ahogy élesztik újra az egyik lányt, szörnyű látvány volt”- tette hozzá. Aztán tíz perc múlva az orvos abbahagyta a lány újraélesztését, az órájára nézett és azt mondta a halál beálltának ideje 1:12 perc, és „utána hozták a fekete zsákot” – borzalmas volt „én még sosem láttam ilyet” – mesélte könnyeivel küzdve a fiatal.

AJÁNLOTT LINKEK:

Drogot találtak két áldozat szervezetében (Magyar Hírlap)
Ezer tanúból egy sem láttott késelést (Index)
Tamás: Láttam, ahogy taposnak a lányon
(Blikk.hu)
Tragédia a West Balkánban: “a rémhíreket nagyon nehéz megváltoztatni” (Híradó)
A hirado.hu-nak nyilatkozó fiatal is a “késeléses” verziót erősíti meg (hirado.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik