Belföld

Bayer összehozta a Jobbikot és az MSZP-t

Az MSZP képviselői sem mennek el a Nógrád megyei Madách-ünnepségre.

A Jobbik után az MSZP képviselői is bejelentették, hogy nem mennek el holnap a Nógrád megyei Madách-ünnepségre. A megyei önkormányzat ellenzéki képviselői azért tiltakoznak, mert a Madách-díj egyik idei kitüntetettje Bayer Zsolt író, publicista lesz.

A szocialisták a koszorúzáson részt vesznek, mert az Madáchnak szól, de az ünnepségre nem mennek el, mert méltatlannak, felháborítónak tartják, hogy az a Bayer Zsolt kapta a díjat, akinek sem Madách Imréhez, sem Nógrád megyéhez nincs köze.

Már ez is ellentétes a díj szellemiségével és céljával, de még nagyobb baj, hogy a Magyar Hírlap publicistája mélységesen megosztó, durva, szélsőséges politizálása méltatlan a díjhoz, azt is mondhatnám, hogy meggyalázza a díjat – fogalmazott az MSZP nógrádi frakcióvezetője.

Rozgonyi József a “pártalapú, ízléstelen” döntést azokra nézve is dehonesztálónak tartja, akik korábban már megkapták, illetve a jövőben megkapják Nógrád megye Madách-díját. Személyes véleménye szerint még a díj elnevezésén is érdemes lenne változtatni ezek után.

A megyei Madách-ünnepséget holnap tartják Balassagyarmaton, ekkor adják át a díjakat is. A két kitüntetett Pándy Piroska, a Magyar Állami Operaház magánénekese, a Madách Színház művésze és Bayer Zsolt író, publicista.

A Jobbik már korábban jelezte, hogy képviselői nem vesznek részt az ünnepségen, “mivel az elvesztette legitimitását a silány pártérdekek miatt”. A Jobbik szerint a nógrádi fideszesek Bayer Zsolt jelölésével megsértettek más, a kitüntetésre érdemes jelölteket is, de legfőképpen a hagyományt, Madách Imrét és a nógrádi embereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik