Belföld

Iszapperek: megrendülten emlékeztek a katasztrófára

A tárgyalásokat márciusra elnapolták.

Több felperes megrendülten beszélt az iszapkatasztrófáról, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. képviselője pedig vitatta a cég felelősségét a Fővárosi Bíróságon (FB) kedden megkezdődött négy kártérítési perben. A négy perben hat kolontári, illetve devecseri lakos összesen mintegy 150 millió forintot követel a cégtől.

Az elsőként tárgyalt per két felperese egy 50 év körüli kolontári házaspár volt. A feleség elmondta, hogy október 4-én vonattal tartott hazafelé, mikor férje telefonált neki, hogy “kitört a vörösiszap, (…) a falu negyede odavan”. A házaspár elmondása szerint otthonukat elborította a hordalék, házuk földszintjén minden tönkrement, csak a tetőtérből tudtak kimenteni néhány ingóságot, az ár betonkerítéseket döntött le, fákat csavart ki.

Jelenleg a házaspár albérletben lakik, melynek díját fél évig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fizeti. A rokkantnyugdíjas, korábban nehézgépkezelőként dolgozó férj arról beszélt, hogy a katasztrófa látványa is borzasztó volt: “mint egy disznóvágás, mintha sűrű vér hömpölygött volna mindenütt a faluban”. A házaspár könnyekkel küszködve beszélt a tárgyaláson a férj édesanyjának elvesztéséről, halálának körülményeiről; a 82 éves asszony holttestét a katasztrófa után két nappal találták meg a mentőcsapatok, 600 méterre a házától.

Szóban azt mondták, úgysem fizetnek

Egy másik, hasonló kártérítési per keddi tárgyalásán az FB-n a károsultak hasonló eseményekről számoltak be. Házuk alsó szintjén két méter magasan állt az iszap, onnan csak a csillárt tudták kimenteni. Volt biztosításuk a házra, a biztosítótól ki is mentek kárfelmérésre, de szóban azt közölték, hogy úgysem fizetnek, hiszen ipari katasztrófa történt, és arra nem vonatkozik a tulajdonosok biztosítása. A környéken mindenki így járt.

“Az életünket fenekestül felforgatta ez a katasztrófa, hiányzik minden, amit az évek során építettünk” – mondta a tárgyaláson az egyik károsult.

Az egyik felperes beszámolt arról is, hogy a katasztrófavédelem folyamatosan ajánlatokkal állt elő, számára érthetetlen jogszabályokkal teletűzdelt nyilatkozatokat íratott vele alá november 4-én és december 7-én, ám azt nem engedték meg, hogy az iratot aláírás előtt magával vigye és saját jogi képviselőjének is megmutassa.

A károsult a tárgyaláson elmondta azt is, hogy a házuk környékén minden ingatlant lebontottak, az ő háza is csak azért áll, mert nem írta alá a bontási engedélyt, ugyanis azt még elolvasásra sem adták oda neki.

A MAL Zrt. sajnálja, de felelősségét nem ismeri el

Magyar György, a károsultak egyik ügyvédje a tárgyalások után újságíróknak azt mondta: az állam jogi képviselői ígéreteket tesznek, nyilatkozatokat íratnak alá, de semmi nem történik, a károsultak még arra sem kapnak lehetőséget, hogy saját ügyvédjeiktől kérjenek segítséget. Megjegyezte, hogy a MAL Zrt.-vel korábban folytatott, sikerrel kecsegtető egyeztetések azért szakadtak félbe, mert azokat megtiltotta a katasztrófavédelmi biztos, csakúgy, mint a kifizetéseket.

A MAL Zrt. ügyvédje, Ruttner György a tárgyalásokon azt hangsúlyozta, hogy a cég nagyon sajnálja a történteket, együtt érez az áldozatok hozzátartozóival és a károsultakkal, ám a felelősségét nem ismerheti el. Az alperes vitatja a kártérítési igény jogalapját, álláspontjuk szerint a MAL Zrt. az elvárható módon, a szabályok betartásával járt el, a katasztrófát vis maior okozta, elháríthatatlan természeti csapások, a sok csapadék, földrétegek elmozdulása.

A cég jogi képviselője utalt arra, hogy az illetékes környezetvédelmi főfelügyelőség 9 nappal a katasztrófa előtt helyszíni ellenőrzést tartott a MAL-nál, és mindent rendben talált. Az ügyvéd kifejtette azt is, hogy a polgári törvénykönyv szerint a vörösiszap nem veszélyes anyag, azoknak a magánszemélyeknek a kárigénye pedig megkérdőjelezhető, akik beléptek az állami kárenyhítési programba, ugyanis ezekben az esetekben már az állam joga a kárigények érvényesítése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik