Belföld

K. Árpád bevallotta társának az egyik támadást

Cs. István azt állította a romagyilkosságok ügyében tartott szerdai tárgyaláson, hogy K. bevalotta neki: ő lövöldözött Nyíradonyban.

Cs. István, a romák elleni támadássorozat negyedrendű vádlottja nyomozati vallomásában azt állította: K. Árpád elsőrendű vádlott elismerte, hogy egyedül követte el a nyíradonyi, sérüléssel nem járó támadást.

A támadássorozat harmadik, 2008. szeptember 5-re virradóra elkövetett cselekményének bizonyítási eljárásán levetítettek egy 2010. március 7-én, helyszíni kihallgatáson készült videofelvételt, amelyen Cs. egy rendőrségi autóban elmondta: egy alkalommal Debrecenből Nyíradony felé autózva K. azt mondta neki: Tamásipuszta cigánysorán majd nézzen egy sárga színű házat, mert ott is volt egy támadás, de sérülés nem történt.

A bíróságon fenntartott vallomása szerint az elsőrendű vádlott  azt mondta neki: egyedül követte el a cselekményt, kétszer lőtt rá a romák által lakott házra, de senki sem sérült meg.

K. Árpád viszont úgy reagált: a nyíradonyi lövöldözést nem ő követte el, és már a nyomozati szakban kérte, hogy ebben az ügyben szüntessék meg ellene az eljárást. Szerinte az említett beszélgetés 2009. április 22-e, a tiszalöki gyilkosság után hangzott el, és a ház a tanúk beszámolója szerint akkor nem volt sárga.

A Főügyészség szerint K. Árpád Nyíradony-Tamásipuszta közelében autózva figyelt fel a cigányok által lakott utcára, és a 2008. július 21-i galgagyörki és az augusztus 8-i piricsei támadás után “ideális célpontnak” találta azt az elhanyagolt, rossz állapotú házat, amely egy fás, bokros, erdős terület mellett állt.

K. egy besenyszögi vadásztól fél évvel korábban elrabolt, Mauser gyártmányú golyós vadászpuskával 60-65 méteres távolságból két célzott lövést adott le a lakóház ablakára.

A sértettek szerdai tanúvallomásukban uzsorások sorozatos fenyegetéséről, sötét terepjárók megjelenéséről is beszéltek. A hajdúsági település többségében romák által lakott megtámadott házának lakói azt mondták, korábban “kamatosok” fenyegették meg őket tartozásuk rendezéséért, de nem hiszik, hogy az uzsorások követték volna el a lövöldözést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik