Orbán Viktor tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány, addig a kormány, a parlament a rend és a gazdaság megerősítésén dolgozik.
A miniszterelnök-jelölt a szerdai, budapesti gazdasági konzultáción leszögezte: a kétharmados többség birtokában jobb lett volna, ha a parlament alkotmányozó nemzetgyűléssé alakul, de erre a közbiztonság és a gazdaság állapota miatt most nincs lehetőség.
Kijelentette: először a közrendet kell helyreállítani és a gazdaságot kell átalakítani, majd ezt követően kell új alkotmányt alkotni.
Nem tehetik meg
„Új alkotmány lesz természetesen, kétharmados fölénnyel rendelkező parlamenti erő nem teheti meg, hogy hatályban hagy egy 1949-es keltezésű alkotmányt” – fogalmazott.
Orbán azt mondta: várhatóan május 29-én alakul meg az új kormány, az azt követő napokban pedig a miniszterjelöltek székfoglalóit hallgatják meg.
Megyei kormányhivatalok lesznek
A nyár végén következik a középszintű közigazgatás teljes átalakítása. „Nem hagyjuk úgy a megyei szintű közigazgatást, ahogy az most van. Az lehetetlen, hogy 40 körüli hatóságnál kelljen az embernek az ügyeit intézni középszinten” – mondta.
Közölte: ezért létre fogják hozni a megyei kormányhivatalokat, amelynek az élén az állam megyei vezetője áll majd, aki maga alá gyűjti, átszervezi, ésszerűsíti a hivatalokat, két kivétellel – ez a rendőrség és az adóhivatal. Minden más hatóságot a megyei kormányhivatal alá szervezünk – jelentette ki Orbán Viktor.
Gazdaság
Június első hetére születhet meg és kerülhet a kormány elé a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság első „komolyan vehető”, közbeeső jelentése az ország tényleges gazdasági állapotáról – közölte a Fidesz elnöke, hozzátéve: e dokumentum néhány napos vitája után hozzák meg a gazdaság szempontjából legfontosabb döntéseket.
Június közepén kerülnek a parlament elé a javaslatok, amelyekben sok, a gazdasági konzultáción elhangzott indítvány visszaköszön majd – mondta.
