Az Orbán Viktor leendő miniszterelnök által meghirdetett nemzeti konzultációsorozat második, szerdai rendezvényén – amelynek témája a gazdasági válsághelyzet elhárítása – Matolcsy György azt mondta: a politikai fordulat lehetőséget ad arra, hogy elindítsák a gazdasági fordulatot.
Úgy fogalmazott: az öt évvel ezelőtt megfogalmazott tízből csak egy javaslat nem aktuális, az, hogy 2010-re vezessék be az eurót Magyarországon. Öt évvel ezelőtt 10 pontos javaslatcsomagot fogadott el az üzleti élet – emlékeztetett Matolcsy György. Ezek között volt a kiszámítható gazdaságpolitika, az élőmunkát terhelő járulékok megfelezése, az egykulcsos jövedelem-, a családi adózás bevezetése, a kisadók eltörlése, a kis- és középvállalkozások tőkejuttatásainak visszaállítása, közbeszerzési fordulat, a körbetartozások leállítása, a kiskereskedelemben egyhónapos fizetési határidő bevezetése, bürokráciaellenes csomag és az euró 2010-es bevezetése.
A nemzeti konzultációsorozat második részén Parragh László, a Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara első embere és Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke is megismételte a vállalkozók már korábban is ismert igényeit az új kormánnyal szemben – jelentette helyszíni tudósítónk.
Demján Sándor ezen túl az ókori Róma példáját idézve úgy vélte, hogy „ a szegénység a demokrácia sírásója”, és sajnálkozott azon, hgy érdemben nincsenek családi vagyonok Magyarországon, mert a rendszerváltáskor a hazai családok 99 százaléka „jobbágysorból szabadult fel”.
