Belföld

Schmitt Pál: bajban a magyar nyelv

A köztársasági elnök Széphalmon, a magyar nyelvi szervezetek összefogásával megrendezett első anyanyelvi juniálison fejtette ki nézeteit.

Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Széphalmon.

A nyelvújító Kazinczy Ferenc egykori birtokán, a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában tartott rendezvényen a köztársasági elnök úgy fogalmazott: az egyszerűsítések, a gyerekek olvasástól való elfordulása, az sms-ek, az internet világa miatt kerül bajba a nyelv jószerivel mindenütt. És ez a szép magyar beszéd, a szép magyar nyelv rovására is megy – tette hozzá.

Schmitt Pál elmondta: elnökké választásakor három feladatot vállalt önként, ezek sorába tartozik az édes anyanyelv védelme.

A köztársasági elnök elismerően szólt a magyar nyelv ápolóinak munkájáról, név szerint megemlítve egyebek között Lőrincze Lajost, Grétsy Lászlót, Pomogáts Bélát, Balázs Gézát és a napokban elhunyt Deme Lászlót.
Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés honlapjára pénteken került fel az a határozattervezet, amely arról szól, hogy a magyar nyelv napja november 13-a lesz. 1844-ben ezen a napon fogalmazódott meg a magyar nyelv hivatalossá tételéről szóló törvény. A parlament ezzel is kifejezi megbecsülését a nemzet fejlődését és a hagyomány őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránt – tette hozzá.

Schmitt Pál Kazinczy Ferenc szavait idézve azt mondta: a nyelv egyik legféltőbb dísze a nemzetnek, Illyés Gyulát idézve pedig hangsúlyozta: erős várunk a nyelv. A nyelv az erőnk, a nyelv a megtartónk – szögezte le végezetül a köztársasági elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik